Végképp eltörölni

Ugyanis egy korábbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és használhatatlan, mert a törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Istenhez.” (18-19.)

A törvény nagyon komoly dolog, éppen ezért illetik komolyan venni, meg betartani, meg hozzáigazítani az életünket, meg ki tudja még mi. Jézus Krisztus is lám, hogy végezte, pedig nem megszegni, meg kifigurázni, hanem betölteni jött a törvényt, igaz, ezt a törvényt tisztelők és értelmezők nem egészen így gondolták. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Jézusnak igaza volt, s ezt, nem alátámasztva, csak kicsit illusztrálva egy-két ma is aktuális törvény szövegből hadd idézek, s kérek mindenkit, hogy gondolja végig, mi lenne akkor, ha bárki is komolyan venné, vagy be akarná tartani ezeket a törvényeket.

Chester: walesi-ekre csak éjfél után, csak a város falain belüés kizárólag nyíllal lehet lőni. AlabamaA férfiak csak olyan bottal verhetik feleségüket, amelynek átmérője nem haladja meg a saját hüvelykujjuk átmérőjét. St. Louis: a tűzoltók csak akkor menthetnek ki valakit az égő házból, ha az teljesen fel van öltözve. Nebraska: a szülőőrizetbe vehetők, ha gyerekük nem tudja visszatartani a templomban a böfögést. Alabama: tilos a templomban álbajusz viselete azzal a célzattal, hogy megnevettessük a gyülekezetet.

A törvény semmit sem tett tökéletessé, éppen ezért, ha egy korábbi parancsolat erőtlen és használhatatlan akkor éppen itt az ideje felülvizsgálni, s ha kell, akkor végképp eltörölni. Esetleg hozni helyette egy jobbat, vagy alkotni egy használhatóbbat. Olyat, ami tényleg jobb reménységet támaszt, s amelyet betartva nem távolodunk, hanem közeledünk az Istenhez!

Korábbi áhítatok