„Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt.” (1.)
Aki látott már amerikai nyomozósügyészkedős esetleg büntetőstárgyalgatós filmet, az bizonyára simán tudja, hogy mit is jelent a vádalku fogalma. Jelenleg – ha jól tévedek – akkor kicsiny kis hazánkban még talán nincsen erre lehetőség, de talán egyszer bevezetik. A vádalku egy nagyon hatékony demokratikus találmány arra az esetre, amikor biztos, hogy a tettest megbüntetik, de ha ő alkut köt a hatósággal, magyarul meg tudnak egyezni egy vállalható büntetésben, akkor az eljárás gyorsabb, költséghatékonyabb, és majdnem mindenki jól jár. A tettes meglakol, lehet kevesebbet ül, nem kell rá annyit költeni, közben mégis meg van büntetve, ráadásul elrettentő példa is, mivel így az ügyek sokkal hamarabb nyugvó pontra jutnak, s nem évtizedes tárgyalások és előzetesek lesznek a terítéken, hanem marad erőforrás a komolyabb ügyekre. Abban biztos vagyok, hogy a mennyei ítélőtábla előtt sohasem fogják bevezetni a vádalku fogalmát, mivel az ügyész természeténél fogva nem érdekelt abban, hogy bárkinek is csökkentsék a büntetését, sőt! Egész életében arra a pillanatra készült, amikor végre majd odaállhat mellénk, s előadhatja jól felépített vádbeszédét, aminek a legvégén a legnagyobb büntetés kiszabását fogja ránk kérni, az örök halált, ahol sírás és rívás van, no és a fogaknak csikorgatása. A vádbeszédet nem fogja követni védőbeszéd, senki nem fogja ecsetelni, hogy valójában rendes emberek voltunk, meg akartuk, csak nem sikerült, meg amúgy jelentős összeggel támogattuk a templomfelújítást, hanem egyetlen egy kérdés fog elhangzani, nem is felénk, hanem a védőnk felé. A kérdés így hangzik majd, amit a minket védő Krisztusnak tesznek fel: Fiam, ismered ezt az embert? Ha a válasz igen, az ügyész akár meg is pukkadhat mérgében, de akkor sem lesz hatalma rajtunk! Ha a válasz nem, akkor meg úgyis minden mindegy….
