„Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.” (4.)
„Polgármesteri hivatal nélkül maradt, ezt korábban úgy mondták: tanácstalan.” – hangzott sok-sok évvel ezelőtt a magyar zenei humor koronázatlan királyainak furfangos frázisa. Talán még némi aktualitása is lenne ennek a sornak, látva a főváros egyik idősek otthonának problémáit, de most a tanácstalan kifejezés jobban izgatja a fantáziámat. Ez a világ tanácstalanul áll az ünnepnek e mostani furcsa formája előtt, a pápa egyedül és máshol jár keresztutat, online istentiszteletek, nincs rokonlátogatás, ilyesmik. Tényleg látszik az emberek arcán, hogy teljes a tanácstalanság, az értetlenség, kicsit mindenki reménykedik, hogy hirtelen felébredünk és minden újra a régi lesz. Tanácstalanok vagyunk, mint ahogyan azt olvassuk a Jézus Krisztus sírjához igyekvő asszonyokról, hogy ők is tanácstalanok voltak. Amikor azzal szembesülnek, hogy nem az fogadja őket, mint amit vártak, se holtest, se kő, ráadásul fénylő angyalok várnak rájuk, akkor teljes a tanácstalanság. Helyesebben, teljesen elveszettnek érezték magukat, hiszen az eredeti kifejezés az útvesztésről szól. Nem az van az első húsvétkor, mint amit vártak és nekünk sem a megszokott és elvárt jut. Ilyenkor célt és utat tévesztünk, s kell a kijózanító szó, mint ahogyan akkor is. Ma is, nekünk is, ugyanazt mondják az angyalok, ugyanazt üzeni a bibliai szöveg, ugyanarra kell ráeszméljünk! A húsvét nem a mi elvárásainkról, nem a megszokott dolgainkról szól, hanem arról, amit Jézus előre megmondott, s amit az angyalok így foglalnak össze: Nincsen itt, feltámadt. Ne a megszokott és elvárt elvesztése felett búslakodjatok, hanem örüljetek az emberileg váratlan, de Krisztus által előre megmondott csodának!