„Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (9.)
Tételezzük fel, hogy el akarok jutni A-ból B-be. Megnézem térképen, az összes okos kütyü és program számol nekem egy ideális útvonalat a megadott paraméterek alapján, aszerint, hogy kinek mik az előre beállított preferenciái. Van, aki az időn akar spórolni, van, aki az üzemanyagon, van, aki messzire kerüli az autópályákat és a kompokat, más meg imádja a poros kis földutakat. De a lényeg, hogy azt nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy miközben te A-ból B-be tartasz egyszer csak megérkezel C-be. Hiszen, ha megvan a jó út, a helyes út, akkor értelemszerűen azon közlekedsz, hiszen azon tudsz eljutni oda ahová menned kell. Akkor amikor Jézus elhívja tanítványait nem azt mondja, hogy „Gyertek és legyetek keresztyének!”, hanem azt mondja, hogy „Menjünk együtt!”. A kövess engem mindig azt jelenti, hogy Vele járok az úton. Nem azt, hogy tudom merre vezet az út, hanem azt, hogy megyek rajta Vele, amerre Ő megy, amerre Ő indul. A Szentírásban így jelenik meg a jó út, nem úgy, mint elvi lehetőség, hanem a legmesszebb menőkig konkrét életgyakorlat. Tudod mi az igazság? Akkor azt nem elrejted, hanem meghirdeted és aszerint élsz, mint ahogyan a törvény is azért van, hogy betartsák és ne pusztán csak tudják. Napjaink keresztyénsége és reformátussága itt vérzik el és folyik ki szépen lassan a kezünk közül. Mert az embereket nem nagyon érdekli az, hogy valaki elméletileg tud valamit, a lényeg az lesz, hogy mit és mennyit tud megvalósítani belőle. Azok a közösségek élnek és virágoznak, ahol a tettek néha szavakban is testet öltenek, de a tetteknek mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a tettekről való beszédnek. A szájkarate keresztyénség ideje már régóta lejárt, nem beszélni kell az útról, hanem utazni kell a Mesterrel és másokat is utazásra hívni.
