Utolsó lépések

Már csak pár lépés volt hátra a nyolcszáz kilométeres útból, a tér másik oldalán ott magasodott Santiago de Compostela hatalmas katedrálisa, ahol Szent Jakab apostol földi maradványait őrzik. Tudtam, hogy ez a pár lépés választ el attól, hogy vége legyen életem legmeghatározóbb gyaloglásának, az útnak, ahol annyi érdekes emberrel találkoztam, köztük önmagam egy jobb verziójával is. Lenéztem a lábamra, ami éppen a bedagadós fázisban volt, egy elnyűtt papucs volt rajta, koszosan, porosan, arra várt, hogy besétáljon Spanyolország egyik legszebb templomába, ami méltó zárása lehet az El Camino zarándokútnak. Ahogy néztem a lábamat, egyszer csak nagyon-nagyon messziről bevillant Jézus Krisztus utolsó lépéseinek a képe. Harminchárom év gyaloglás, folyamatos úton lét után már csak pár lépés választja el attól, hogy „célba” érjen. Nem katedrális, nem templom, hanem egy ürülékkel és vérrel borított domb, egy kivégzőhely utolsó sétájának célja, ahol meghal értünk zarándokokért, értünk emberekért. Látom magam előtt a lábát, azt a kis cuki csecsemő lábfejet, a piszkafa lábujjakkal, ahogy kikandikálnak a takaró alól a hideg betlehemi éjszakában. A gyermek koszos kis lábát, aki fel-alá rohangál Názáretben az apja műhelye meg a kút között, ahonnan vizet vitt neki. A tizenkétéves kiskamasz lábait, ahogy izgatottan sietnek a jeruzsálemi templom kövén, igyekezve lépést tartani a felnőtt férfiak lépésével. Aztán már az ő felnőtt lábait, amit lazán keresztbe tett, miközben gyönyörködött tanítványaiban, akik kosarakba gyűjtötték a megmaradt kenyeret és halat. Majd a kereszt súlya alatt össze-összeroskadó tétova lépéseket, aztán amikor Simon átvette azt, akkor a lassan újra nekiinduló remegő útkeresést. Aztán pedig azt a véres, koszos, mozdulatlan összeszegezett lábfejet, amit nem törtek el, hogy beteljesedjen az írás… Jézus utolsó lépései a halálba vezetnek, azért, hogy mi az élet útján járhassunk. Az ő utolsó lépései a mi első lépéseink a megváltás útján, már ha el merünk indulni…