„Vigyázz, ne mutasd be égőáldozataidat bármelyik helyen, amelyet meglátsz, hanem csak azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr egyik törzsedben. Ott mutasd be égőáldozataidat, és ott teljesítsd mindazt, amit megparancsolok neked!” (13-14.)
Mostanában egyre ritkábban találkozom abszolút viccekkel, pedig egy időben a műfaj nagy népszerűségnek örvendett, ráadásul voltak köztük nagyon jók. Csak egyet, mert nagyon idevág! Ki az abszolút türelmes? Az aki addig simogatja a vasmacskát, amíg az elkezd dorombolni. J Persze ebben a két mondatban is vannak szavak, amiket nem árt magyarázni. Mondjuk ott a vasmacska, ami ugye a hajók horgonyának nem is olyan régi megnevezése. De talán ezt azért sokan ismerték, de van egy olyan szó, ami mindenképpen magyarázatra szorul. Ez a szó a türelem. Nem ismerjük igazi jelentését, s mivel nem ismerjük, ezért nem is gyakoroljuk. Vagy csak nagyon ritkán. Ebben pedig, mint ahogyan sok más dologban is, semmi, de semmi különbség nincsen a választott nép és a „választatlan” között. Éppen annyi türelmetlen ember van a keresztyének között, mint bármely másik vallás képviselői között. Ez olyan nagyon emberi tulajdonság. Türelmetlenek vagyunk. Egyre durvábban ott van ez a kultúránkban: nem elég, hogy bármit akarhatsz, hanem ráadásul még azonnal is akarhatod. Nem kell várni arra, hogy majd nyáron szépen beérjen az eper, hiszen megveheted télen is. Nem kell várni, hogy két ember kapcsolata eljusson a teljes elköteleződésig, egymásnak eshetünk szinte gyerekként. Abban a kultúrában, ahol senkinek sem kell várnia, minket keresztyéneket is utolér a kísértés, hogy mindent mi is azonnal akarjunk. Néha a szent dolgokkal is várni kell. Nem véletlenül. Áldozatok, imádságok, ígéretek, sok minden, amit meg kell tanulnunk időzítenünk. Sok csalódástól és képmutatástól ment meg minket, ha képesek vagyunk türelmesek lenni életünk hitbeli és vallásos dolgaiban… is…
