„Pedig őseik Istene, az Úr idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés.” (15-16.)
Ha nem velem történik, el sem hiszem, de mivel velem történt, ezért végképp képtelen vagyok felfogni. Mert úgy volt, hogy már vagy egy órája repültünk, amikor a sztyui (ez nem a kisgriffin hanem a légikísérő) kiosztott egy kedves kis sárga lapot, amire számomra értelmezhetetlen jelek voltak írva. A lap alján volt egy kis vonal, oda kellett a szignaturt tenni. Aláírtam, beszedték, majd beletűzték az útlevelembe, kaptam érte pár bájos mosolyt, aztán próbáltam újra bealudni a leszállásig. Persze útitársam, aki sokkal kíváncsibb volt, mint amilyen én valaha is lehetnék, megpróbálta a személyzettől megtudni, hogy mit is írtunk alá. Nagyon kedvesen tájékoztatták, hogy a papíron az állt, hogy halálra is ítélhetők vagyunk a célország törvényei szerint, ha kábítószert találnak nálunk. Mi pedig ezt tudomásul vettük. Erre már én is megébredtem, nem azért, mert volt nálam valamilyen cucc, hanem mert kiakasztott a dolog lehetetlensége. Mert ha ezt azelőtt íratják alá velem, hogy felszállok a gépre, vagy elindulok, akkor azt mondom oké, van ez így, max. nem megyek oda. De könyörgöm, mit tudok csinálni tízezer méter magasan? Korrektebb lett volna, ha idejében szólnak, így nem véletlenül érezhettük azt, hogy át lettünk verve kicsinykét. Ez egy nagyon sikeres emberi stratégia arra, hogy valakit vagy valakiket csapdába ejtsünk, nem közlünk információt, vagy nem időben, esetleg nem teljeset. Kevesen vannak manapság, akik képesek egyenesen kommunikálni, azt mondani ami van, időben szólni, jelezve, hogy fontosak vagyunk, engedve, hogy ha kell, akkor változtassunk amin csak lehet. Isten ebben is példát ad, nem állít csapdát, nem ver át, mindig mindenről időben szól…
