tükörképtelenség

„Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták.” (50.)

Előttem van két üvegablak, az egyiken keresztül nézve látom a világot, az embereket, mindazt, ami történik és történhet, a feladatot és a lehetőséget, tudok örülni, gyönyörködni mindabban, amit látok. A másik üvegben csak önmagamat látom, s mindazt, ami körbe vesz, nincsen benne senki más, maximum csak az, aki közel lép hozzám és ő is belenéz a tükörbe. Mert a tükör is üveg, csak az egyik oldalát bevonják valami fényessel, mondjuk ezüsttel, mondjuk harminc pénznyivel, s így, aki próbál rajta átnézni, már nem tud, mert csakis önmagát látja. Tükörbe nézni mindig veszélyes, mert csak a szűk világomat látom, és ha éppen menekülnék, akkor csak még jobban összezárom magamat önmagammal. Júdás csókja, az egész árulás, a sunyi és pofátlan színrelépés a Gecsemáné kertben, nem az ezüst és pénz csábító valósága miatt volt, hanem mert Júdás nem azt kapta, amit kapni szeretett volna. Őt ez a Messiás nem úgy menti meg a saját világától, mint azt szerette volna így önmagával maradt Júdás összezárva, amiben reménykedett, annak annyi. Neki nem ilyen Messiás képe volt, ő nem ezt várta, neki nem jött be ez a király és pap feeling, a győztes hadvezér, aki azzal mutatja ki az erejét, hogy végtelen gyengédségbe burkolódzik. Szamáron bevonulni, még mit nem!? A király legyen király, gyakoroljon hatalmat, tartson rendet, reprezentálja az Istent a népnek. A pap meg legyen pap, vigye az emberek nyomorúságát az Isten elé, de ne keverjük ezt a kettőt. Milyen Messiás ez? Kinek kell egy ilyen?! Az árulás mindig ilyen egyszerű okkal történik: nem olyan Messiást kaptunk, mint amilyet szerettünk volna. Hol itt az evangélium? Ott, hogy Isten nem olyan Messiást küldött nekünk, mint amilyenre vágytunk, hanem olyat, mint amilyenre igazán szükségünk van.

Korábbi áhítatok