Töredék

Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (6.)

A következő töredéket régészek találták, ott és akkor, s így adták közre majdnem teljesen:

Beszéd az érkező rabbinak. Uram, Isten hozott (azt, hogy Ő küldött volna, azt úgysem hiszem el), kerülj beljebb, hiszen nálamnál méltóbb embert nem is találtál volna, akinek a házába jöhetnél. Bölcs döntés volt egy ilyen tanult, előkelő s az írásokban is jártas embert választanod, mint amilyen én is vagyok. Remélem itt már elmélyülhetünk az írások tanulmányozásában, kibeszélhetjük korunk zsidóságának égető problémáit, s olyan teológiai kérdésekre találhatunk választ, amiket még fel sem tettek előttünk. Mert Uram, Isten a törvény megértésének drága kincsét ránk, az értelmesekre bízta, s mi, a nagytanács tagjai lehetünk azok, akik eszükkel éértelmükkel felfogjáés magyarázzák, hogy ki is az Isten, s mit is akar tőlünk. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy egy olyan hírű tanító, mint amilyen te vagy, kellő alapossággal és bölcsességgel, az ész éértelem embereként szóljon, s ne állítson olyat, aminek nincs köze ahhoz a bölcsességhez, amit az Isten nekünk, az értelmeseknek adott. Éppen ezért arra kérünk, hogy gyere közénk, üljünk egy asztalhoz s ne azoknak a társaságát keresd, akiknek ez az értelem és bölcsesség nem adatott meg….”

Azt hiszem, ekkor tájt fordulhatott oda Jézus az asszonyhoz, aki a ruháját megérintette, s mondhatta neki: „Bízzál leányom, a hited megtartott téged!”. Aztán, talán még hallotta ennek a beszédnek utolsó hangfoszlányait, miközben ment, hogy az ész helyett az emberekben a hitet erősítse. A megváltást, a csodákat, a kegyelmet, Krisztust s magát az Istent sem lehet „csak” megérteni. Nem ésszel, hanem hittel lehetünk kedvesek az Isten előtt, mert az ész nagy vitákat, nagy beszédeket, s még nagyobb egót tud csak felépíteni, míg a hit valami egészen másra való.

Korábbi áhítatok