„Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is.” (32.)
Nem számít honnan jöttél. Nem számít, mennyi hibát és szörnyűséget halmoztál már fel eddig. Nem számít az, amit elrontottál, s nem számít, ami helyrehozhatatlannak tűnik az életedben. Nem számít, hogyan is tekintesz magadra, mekkora „lúzernak” tartod magad. Csak az számít, amit Isten lát benned. Mindig rácsodálkozom arra a tényre, hogy Isten lehetőséget lát bennünk. Én rögtön tiltakozom: de hisz bűnös vagyok, szerencsétlen vagyok, nem vagyok Rád méltó, tele vagyok hibákkal, gyengeségekkel, és amúgy is, annyi minden elrontottam már. Erre Isten csak mosolyog, majd csöndben rám bólint: Tudom! Tökéletlen vagy. Tudom minden ballépésed. Tudok a legdurvább vágyaidról. Tudom előre még azokat a dolgaidat is, amiket el sem követtél. De ezek nem számítanak. Csak az számít, amit érted tettem. Emlékezz csak Jézusra. Érted tette és érted tettem. A legszebb út a Péterek útja. Jövünk az egyszerűségből, kétkedve, hitetlen, s Jézus hívására csak annyit tudunk mondani: menj el Uram, mert nem lehet közünk egymáshoz. Amikor velünk marad, akkor csupa lelkesedésből elkezdünk egy másfajta reménnyel élni, nagy szavakkal nagy bizonyságot teszünk, s ha kérdezi, megvalljuk neki: „… hogy te vagy a Krisztus az Élő Istennek Fia!” Aztán távolodva tőle önféltésből, gyávaságból letagadjuk őt, ki háromszor, ki százszor, s amikor szelíd tekintetét ránk emeli, csak a fájdalmas önmarcangolás marad. S talán amikor nem is reméltük megkapjuk a lehetőséget, hogy tanúi legyünk feltámadásának, hogy kérdésére ráfeleljük: „Tudod, hogy szeretlek!”. Végül Lelke által elmenjünk, és minden kétség és félelem nélkül éljünk azzal a lehetőséggel, amit Ő adott nekünk.
