„Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.” (21.)
Akkor, amikor Jézus Krisztus követésre hívó szava felhangzik, akkor ott általában kevés olyan kifogás van, ami megállja a helyét. Sőt! Egyre erősebben érzem, hogy ott nincs és nem is lehet kifogás. A gazdag ifjúnak igen nagy vagyona volt, ez éppen elég indok arra, hogy ne osszon szét semmit a szegényeknek, s így ne legyen Krisztus követője. Nikodémus öreg volt és tekintélyes ember, a nagytanács tagja, ezért nem vállalta nyíltan a tanítványságot. Mindenkinek meg van a jó kis indoka arra, hogy miért is nem követi Krisztust. Kegyes vagy kegytelen, becses vagy becstelen, jól kitalált és megkreált vagy csak sietve odamondott. Jézus Krisztusnál nincsen kifogás. Semmilyen sem. Még akkor sem, ha az mindenki más szerint is jogos, meg érthető, meg tiszteletre méltó. Eltemetni az apámat, ki másnak a kötelessége, ha nem az enyém?! Fiúi kötelességemet felülírhatja a tanítványi? Igen. Felülírhatja. Nem az állampolgárságunk, a gyermekségünk, a fiúságunk vagy a szülőségünk, a tanárságunk vagy a diákságunk a legfontosabb és mindent felülíró kötelességünk, hanem az, amire Krisztus hív minket. Ha Ő hív, akkor ott minden más eltörpül és jelentőségét veszti, még akkor is, ha egészen jól meg lehet indokolni. Neked mi a kibúvód? Hagyomány, kötelesség, neveltetés vagy egy élethelyzet?! Te miért nem követed Őt? Keresd meg a kifogásaidat, nézd meg az indokaidat, s ne azt figyeld, hogy hányan értenek meg, és tartják jogosnak ezeket, hanem szembesítsd magad azzal a ténnyel, hogy Krisztusnál nincsen kifogás. Sem jó, sem rossz. Ha a követésre vállalkozol, akkor az legyen a legfontosabb, minden más csak azután jöhet!
