„A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek.” (9.)
Vannak bibliai szakaszok, amiknek a pontos megfejtése, jelen esetben – teológiai szaknyelven – fordítása, sokkal több nem várt fordulatot hoz, mint amennyi egy ilyen reggeli szösszenetbe belefér. Meg ugye nem is az a cél, hogy héber nyelvleckét adjunk vagy vegyünk, hanem hogy megértsük mi is a lényege annak amit olvasunk és ehhez képest hol tart vagy kellene tartson az életünk. Mert akkor most a tekintete jóságos az embernek vagy maga az ember, vagy most akkor azért ad, mert látja a szükséget vagy azért, mert eleve ilyen a beállítottsága?! Ez az ige arról beszél, mint amit minden ige mélyén érdemes feltételezni, hogy az Isten valamilyen és ennek hatása van az életünkre. Mert az, hogy neked van valamid, amiből akár adni is tudsz, a bibliai gondolkodás szerint azt jelentette, hogy ezt a valamit te kaptad az Istentől. Ő nagylelkű, legyél te is az. Ő meglátta a te szükségedet, te is lásd meg a másikét. Ő megajándékozott téged, ajándékozz meg te is másokat, pont úgy, ahogy Jézus mondja: Semmilyen ellenszolgálatatást nem várva. A tekintet valahová néz, és amit meglát az alapján éli az életét. Amit lát az cselekvésre ösztönzi, tenni akar, változtatni, segíteni, emelni, formálni. Akinek van, annak azért van, hogy másoknak is legyen. Az meg pontosan kitűnik a szövegből, hogy nem milliók vándorolnak A-ból B-be, hanem annyi, ami ahhoz kell, hogy az ember embernek érezze magát. Kenyér, egy ebédnyi, egy felsőruha, egy kicsivel több odafigyelés, mert nemcsak nézni kell, hanem látni is!
