„Akik elhanyagolják a tanítást, dicsérik a bűnösöket, de akik megfogadják a tanítást, ellenük támadnak.” (4.)
A minap beszélgettem gimnazistákkal, akik meglepően jól tájékozottak voltak egyházi elöljáróik fegyelmi ügyei kapcsán, így kicsit őket bátorítva íme. Napi szinten éljük meg azt sajnos, hogy az egyházban ilyen olyan fegyelmi ügyek indulnak el, mondjuk ott, ahol nem kellene, csak azért, mert valaki kimondta az igazságot. Máshol meg mindenki számára egyértelmű, hogy fegyelmi ügy kellene induljon, de valamiért – biztosan nem pénz, politika és hatalom diktálta érdekből – de semmi sem történik. Ez az egész nevetséges és szánalmas erőlködés az egyházfegyelem ilyen vagy olyan szintű betartására ott bukik el, hogy elhanyagoljuk a tanítást. Minden egyes egyházfegyelmi ügy egyben tanfegyelmi ügy is, hiszen amikor valaki megmássza a másik feleségét, akkor elsőrenden nem hallgatott Isten szavára, vagyis nem szereti és nem tiszteli azt az Istent, aki őt annyira szerette, hogy Fiát áldozta érte. Amikor valaki visszaél a hatalmával, akkor elsőrenden nem hallgatott az Isten szavára, aki elmondta, hogy „aki vezet olyan legyen, mint aki szolgál”. Akik elhanyagolják a tanítást, azok dicsérik a bűnösöket, mert a tanítás kellene legyen a legnagyobb fegyelmező erő. Isten szava, a Szentírás, elég kellene legyen. Csak azt kellene komolyan venni és akkor el sem kellene jutnunk azokhoz a szégyenteljes esetekhez, amikor olyan emberek, akiket Isten szava már megítélt mégis felmentő ítéletet kapnak, vagy ilyen-olyan papírt lobogtatnak arról, hogy bár vétettek Isten szava és törvénye ellen, de az ügy már elévült… azért arra kíváncsi vagyok másnap, hogy megy fel a szószékre és hirdeti az általa elévültnek nyilvánított Isten elévült szavát…
