„Ám a király keményen válaszolt nekik. Nem fogadta meg Roboám király a vének tanácsát, hanem az ifjak tanácsa szerint így szólt hozzájuk: Apám nehéz igát rakott rátok, én még nehezebbé teszem azt. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig majd szeges korbáccsal!” (13-14.)
Valamelyik nap sikerült bepótolnom a Trónok harca utolsó évadjának pár kimaradt részét, s próbáltam felvenni a fonalat királyságok, uralkodók, házak és hűbéreseik tárgykörében. Mondanom sem kell, hogy azért vannak nevek és sztorik, amiknek nem nagyon sikerül bennem egy korábbi információhoz csatlakozniuk. Pedig figyeltem, egy darabig még a könyveket is elolvastam, de ez az utóbbi pár epizód azért rendesen összekavart. Volt egy jelenet, amikor is Havas János elment, hogy készülő csatájához sereget gyűjtsön, s az egyik régi hűbéres családnál egy alig 8 éves kislánnyal tárgyalt. A kis családfő ott ült a nagy asztal mögött, tőle jobbra és balra egy-egy tanácsadója, s amikor valaki mondott valamit neki, akkor az öreg tanácsadó mindig súgott egy-két szót kis úrnője fülébe. Aztán volt egy pont, amikor a kis őnagysága felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kér több tanácsot, hiszen a végső döntést neki kell meghoznia. Ez a baj a tanáccsal, meg a tanácsosokkal, hogy a végső döntést nem nekik kell meghozniuk. Mondani bármit lehet, tanácsolni is, de a végszót sohasem a tanácsosok mondják ki. Mindegy is, hogy egy király, vagy egy családfő, esetleg egy jóbarát várja a tanácsodat, a végső döntés felelőssége úgysem a tiéd. Éppen ezért kell óvatosan bánni a tanácsokkal, mert a másik bőrét és életét visszük a vásárra, miközben talán úgy tűnik, hogy semmi felelősségünk nincsen. Ha pedig te vagy az, aki tanácsra vársz, akkor legalább annyira óvatos légy a meghallás, mint a tanácsadás tekintetében. Mondhatnak sok mindent neked, de tedd folyamatosan mérlegre, hogy mennyire állja meg az a tanács a helyét a korábbi tapasztalatok alapján. A rossz tanácsnál még a tanácstalanság is jobb lehet.
