„És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt.” (18.)
A borok világában járatos szakértők most felkapták a fejüket, mert ugye a pinot noir unokatestvérét illik egybe írni, még akkor is, ha a magyar elnevezése ennek a szőlőfajtának azokhoz a pálos szerzetesekhez kapcsolódik, akik eredetileg szürke ruhát hordtak, s akik csakugyan „barátok” és kiváló borászok is voltak. Őket amúgy külön írjuk, de most nem borban, hanem magyar költészetben utazunk, s Dsida Jenő falról lekívánkozó Krisztus képét idézzük ide, hiszen ebben – a talán egyik legszebb istenes versében – írja a költő Krisztusról, hogy „te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.”. A hamis „krisztusképeknek” le kell kerülniük a falakról, a hamis „istenképeknek” is el kell tűnniük ahhoz, hogy a legutálatosabb bálványok helyét átvehesse az, Akinek tényleg helye van ott. Persze Neki lenne ereje ehhez a trónfosztáshoz, hiszen volt már olyan, hogy bálványszobrok omlottak le Isten jelenlétének csak a jelképétől, de itt nem teszi meg ezt a szívességet senkinek. Itt a feladat a népre vár, aki a fogságból hazatér, s akinek egyik első cselekedete az kell legyen, hogy lerombolják a bálványokat. Isten népének ez a feladata ma is, itt is, otthon is. Rombold le az otthoni bálványaidat, akikben vagy amikben reménykedsz, akitől vagy amitől a megmentésed várod. Az egyházban is le kellene már venni a politikai messiások kihízott és „tejbeesett rózsa” arcú portréit a falakról, el kellene már engedni a kezet, amelyik érdekből etet, s fel kellene szabadulnunk végre arra, hogy csináljunk valami újat, valami szépet, valami igazán krisztusit. Bálványok és hamis remények nélkül. Csakúgy. Egyszerűn, szürkén, Hozzá hasonlón…
