„Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.” (15.)
A szokásos anyósvicchalmaz helyett nézzük meg ennek a történetnek a másik oldalát, mert ugye mindig a Péter verzióját domborítjuk ki. – Miért tagadta meg Péter Jézust? – Mert meggyógyította az anyósát. – ez ugye a férfias, vős, vicces. Legyen inkább evangéliumi és kevésbé vicces: – Mit csinál az ember lánya (esetleg fia), ha Jézus gyógyító közelsége vagy érintése megváltoztatja az életét? Hálából szolgál Neki! Ez az egész keresztyénségnek az a megspórolhatatlan kulcsmomentuma, ami nélkül nincs igazi krisztuskövetés. A hitvallásunk ezt úgy emeli ki, hogy „…lehetetlen, hogy aki igaz hit által Krisztusba oltatott, a háládatosság gyümölcseit ne teremje.” (HK 64.). Vagyis a megszabadult ember hálás, az igazán megszabadult ember igazán hálás. És fordítva is igaz, mivel „lehetetlen” ezért, aki nem hálás az még nem szabadult meg. Aki nem hálás Krisztusnak és ezért nem szolgál neki örömmel, az sok minden lehet, de keresztyén aligha. Akit meggyógyítottak az másokat gyógyít, vagy az áldott orvos közelébe vonz. Akit felüdítettek, az másokat akar felüdíteni, aki enni kapott, az másokat jóllakat és így tovább. Mert megérti és megérzi, hogy gyógyulásának az oka ugyanaz, mint a célja: Krisztus önmagának hív el azáltal, hogy a testi és a lelki gyógyulásunk mindig összefügg. Zákeus éppen azt az örömöt éli át, mint Péter anyósa, vagy majd a második csodálatos halfogásnál Péter maga! Lehetetlen, hogy ne legyen hálás, lehetetlen, hogy ne szolgáljon Neki! Éppen itt lenne az ideje annak, hogy a fogyasztó keresztyénségből szolgáló keresztyénség legyünk, na persze, ehhez kellene a hála meg a gyógyulás…
