„Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (32.)
Nem fogunk a szociálpszichológia ingoványos területén utat keresgélni önmagunkhoz, de azt gyorsan jegyezzük meg: minden emberek közötti interakciónak az-az alapja, hogy érzékelem, figyelem a másikat, véleményt alakítok ki róla, ilyesmik. A keresztyén gondolkodás eggyel mindig tovább megy, mert azt meri állítani, hogy miközben érzékelem a másik embert, érzékelnem kell Krisztust is, és rá nézve kell tegyek dolgokat. Egyszerűsítsük le. Nem vagy keresztyén, megbántanak, aztán az illető bocsánatot kér és te megbocsátasz. NÁJSZDZSOB! Keresztyén vagy, megbántanak, az illető nem kér bocsánatot és te mégis megbocsátasz. WÁJ? Azért, mert míg az első esetben a bántó fél a bocsánatkérő, a második esetben Krisztus a bocsánatkérő, aki ráadásul nekem is megbocsátott. Szóval ő lesz a minta, őt kell észlelnem, érzékelnem, felfognom és rá reagálva kell élnem az életet. Ez ennyi. Erről ír az efézusi levél írója, ezt részletezi, ezt állítja a gondolkodásunk fókuszába. Nekünk mindig Krisztusra kell reagálnunk, mert ez a világ csak így változhat meg. Arra a Krisztusra, aki életét adta mindenkiért. Heterohomofideszesliberálismigránsnemmigráns ugyanarra az oldalra kerül, a megváltásra szorulók oldalára. Teljesen felesleges és nagyon káros a saját értékítéletünket tenni minden alapjává, mert az éppen úgy megváltásra szorul, mint minden más és mindenki más. Csak akkor tudsz megtérésre hívni valakit, esetleg bárkit, ha azzal a szeretettel szereted, mint amivel Krisztus is, azt meg nem lehet, csak egyedül rá koncentrálva. Úgy tegyetek, ahogyan Isten is… ilyen egyszerű vagy ilyen bonyolult ez a keresztyénség!
