„Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak.” (7.)
Nehezen bírjuk a kritikát, azt mondják, ez tipikus emberi tulajdonság, mindenki ilyen. Nem szeretem, ha általánosítanak, de érzem benne azt az alapvető igazságot, ami sajnos tényleg általános: az ember utálja, ha a hibáival, vagy éppen a gyengeségeivel szembesítik. Így mindenkinek meg van az elterelő kis taktikája, van, aki a tökéletesség látszatába próbál kapaszkodni, és tényleg mindenre odafigyelve éli az életét, van, aki beéri azzal, hogy mindenkiről bebizonyítja, hogy gyenge és kevés, remélve, hogy így ő majd többnek látszik. Jézus Krisztussal az a baj, hogy egyik technika sem jön be nála. Tudja jól, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk, és mivel ő képes volt egyedüliként tökéletesen az Istennek tetsző életet élni, így nincsen rajta fogás, akár így, akár úgy próbáljuk. Sokan ezért gyűlölik Őt, akár ismeretlenül is, mert mindig önmagunkkal szembesít bennünket. Ez a szembesítés sajnos megspórolhatatlan és megkerülhetetlen, ha szeretnénk változtatni az életünkön. Ugyanakkor, azt előszeretettel elfelejtjük, hogy ez a szembesítés nem az általunk ismert keretek között zajlik, hiszen, aki itt vádolhatna minket, az nem teszi, hanem esedezik értünk, és közben jár értünk a bírónál. Aki, mivel ezt a saját Fia teszi, meg is hallgatja és fontolóra is veszi, mielőtt ítéletet hirdetne. Aki megspórolja ezt a szembesítést, az tuti nem kap kegyelmet, de aki szembe mer nézni önmagával, úgy ahogyan ezzel Jézus Krisztus szembesít minket, az meghallhatja a megnyugtató ítéletet, ami a Krisztusban hívőknek, mindig a kegyelem!
