„Melyik a könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, és járj?” (23.)
Sokaknak fájó pont a GoT (Trónok harca) sete-suta befejezése, még a leglelkesebb rajongók is érezték, hogy a sztori többet érdemelt volna, főleg azért, mert mind a színészi játék, mind a történet szövése egy érdekesebb befejezést ígért. Csak emlékezzetek vissza Cersei vezeklő sétájára, az ötödik évad végén, komolyan mondom, abban a jelenetben több színészi játék volt, mint a sorozatot lezáró teljes utolsó évadban. Stílusosan maradva az emlegetett jelenetnél: szégyen, szégyen, szégyen, amit és ahogyan csináltak. Aki nem látta volna, a nagy hatalmú királynénak meztelenül kell sétálnia alattvalói előtt, ezzel vezekelve szégyenteljes tettéért, miközben egy szerzetes nővér megy mögötte és azt mondogatja, hogy „Szégyen, szégyen, szégyen…”. Azt hiszem, ha nem is áll mögöttünk egy ilyen alak, de valahol mégis a fülünkbe csenghet a szó, és az-az indulat, ami mögötte van. Hány és hány élethelyzet, amiben szégyen, hogy keresztyénként, Krisztushoz tartozóként azt mondtuk, azt tettük, vagy éppen azt éreztük és gondoltuk. Hányszor háborodtunk fel, hogy mit képzel ez az Isten?! Hányszor volt jobb ötletünk is, mint Neki?! Miért akkor, miért nekik? Meg amúgy is, ki ez, hogy azoknak segítsen, vagy emezeket szeresse? Szégyen, hogy meg akarjuk mondani Istennek kiket szeressen és kiket ne, kivel tegyen jót és kivel rosszat. Szégyen, hogy nem értjük, nincsen mi meg ők, hanem csakis egyedül Ő van, s a másik oldalon mindenki más, aki egyformán bűnbocsánatra és ezzel együtt gyógyulásra vár. Azért, hogy végre szégyen és fájdalom nélkül élhessen minden ember, elfogadva Krisztus szeretetteljes áldozatát…
