„Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok.” (26.)
Meggyőződésem szerint ez a sztori nem a pénzről szól, hanem a tanítványok szabadságáról és benne különösen is Jézus és Péter kapcsolatáról. Mert ugye az egész azzal indul, hogy amikor Pétert sarokba szorítják a kérdéssel, hogy Jézus fizet-e adót, akkor a tanítvány hirtelen rávágja, hogy persze. Aztán amikor találkozik Jézussal, Ő már pontosan tudja, hogy Péter mit mondott és ezért előzi meg, mielőtt a tanítvány bármit is mondhatna, magyarázkodhatna a mester már tanítja. A szabadság Krisztusban megadatik az övéinek, hiszen a fiak szabadok, de ez a szabadság nem arra való, hogy a tanítvány jogot formáljon, meg kérkedjen, meg mentesüljön, hanem, hogy a világ szemében ezt a szabadságot arra használja, hogy mindig helyesen cselekszik. Ahogyan Luther Márton írta X. Leó pápának a keresztyén ember szabadságáról szóló értekezésében. a keresztyén ember egyszerre úr, aki szabad és nincs senkinek alávetve, ugyanakkor pedig mindenki szolgája és mindenkinek alá van vetve. Nem nagyon van ebben más utunk, mint a Mesterünknek, aki a Királyok Királyaként a rabszolgák halálát halta. Legnagyobbként a legmélyebbre szállt alá, mindezt pedig értünk az érdemtelenekért. Péter a saját szakmája szerint kell, hogy energiát befektessen, a pénz nem a küszöb alatt van, nem egy szamár füle tövében az úton – akár ott is lehetne – hanem a halásznak egy halat kell kifognia. Ezzel Jézus nemcsak a „mit”, hanem a „hogyant” is kijelöli, az, ami te vagy tanítványként, amit teszel azt teheted a mások javára. A keresztyén ember szabadsága, a fiak szabadsága pont abban van, hogy képesek tenni az idegenekért, hiszen egykor ők is, mi is idegenek voltunk. Azt hiszem az igazi fiúság ennek a szabadságnak a megélése, a nem pöffeszkedő, a nem felülről kegyeskedő, a nem igen nagy tiszteletű, hanem a kedves, a szelíd, a nem megbotránkoztató, a másokért érdek nélkül cselekvő.
