„A sorsvetés megszünteti a viszálykodást, és szétválasztja az erőszakosakat.” (18.)
Van olyan, hogy nem tudunk megegyezni, mindkettőnknek úgy tűnik igaza van, erős érvek vagy erős indulatok és nem megy a meggyőzés sehogyan sem. Mondjuk egy házasságban. Vagy egy szülő-gyerek kapcsolatban. Munkahelyi körülmények között. Pont úgy akaszkodunk egymásba szellemi és lelki értelemben, mint akik küzdenek, bírkóznak egymással. Két kisgyerek verekszik az ovi udvarán, de mintha az életük múlna rajta. Hogyan lehet őket szétválasztani? Egy náluknál sokkal nagyobb erővel. Odamegy az óvónéni és fizikai erejét kihasználva szét tudja őket szedni, majd szellemi-lelki erejét és előnyét aktivizálva le tudja csendesíteni a vitatkozó vagy verekedő gyerekeket. A Példabeszédek könyve ezt az egyedüli megoldást hozza az Istenben bízó és benne hívő emberek elé. Van egy vitás kérdés? Mindkét megoldás jó, helyes, biblikus, minden oldalról megnéztük és nem tudunk dönteni? Akkor döntsön a nagyobb erő, döntsön Ő, legyen Isten az ítélőbíró. De ebben nem az a szép, hogy sorsot vetettek vagy gyufát húztak vagy kivettek a zsákból egy kavicsot, hanem hogy mindkét fél elfogadta ezt a megoldást. Akármi lesz, ez lesz az Isten akarata. A nagyobb erő előtti meghajlás a kulcsa és a megoldása a vitás és a nehezen eldönthető kérdéseknek. Mert nem az a lényeg, hogy mi mit akarunk, hanem az, hogy Ő mit akar és hogy az történjen velünk, bennünk és körülöttünk, amit Ő akar, hogy történjen. Emlékezzetek a Gecsemáné kert csöndes imádságos gyötrődésére: „Ne az én akaratom, hanem a Tied…”
