Sicher

„Így űzte el Salamon Ebjátárt, nem lehetett többé az ÚR papja. Ezzel beteljesedett az ÚR igéje, amelyet Éli házáról mondott Silóban.” (27.)

Kicsit elmélyítve a magyar mélynyomort, főleg szellemi és ideológiai síkon, hadd tegyem közzé azt a pár sort, amit sikerült elcsípnem egy kamaszbeszélgetésből. A helyszín a ködös Albion, avagy a szmogos Borsod, a beszélgetés részvevői Egyeske és Ketteske, két borúlátó, ámde cigijéből még az életnél is nagyobbakat szívó kamasz fiú. Elemezgették az életet, meg a helyzetet, meg a lányokat, aztán megint a helyzetet, s ebből rákanyarodott az életre. Csak az idézhetőt idézem, mert van, amit nem bírna elviselni a monitorom: Ebben az országban, az a durva, hogy az sem biztos, ami amúgy hótziher!!! Nos, ez anyanyelvi mélységek után lássuk a probléma megfejtését, ami legalább annyira bonyolult, mint ezt a szöveget elhelyezni József Attila: Óda című örökbecsűjében. Az sem biztos, ami hótziher! Mert ugye vannak a világban olyan társadalmi értékek és olyan közmegegyezések, amik még a zihernél is ziherebbek. Vagyis a biztosabbnál is biztosabbak. És a mi országunkban sajnos, még az sem biztos, ami igen. Feloldhatatlan ellentét ez, amit elég nehezen lehet helyretenni, s azt hiszem, csak egy valami képes erre. Az én ötletem, ami szerintem ziher, az-az, hogy csak azt szabad biztosnak tartani, ami tényleg az, minden előzményével és következményével együtt. Ilyet pedig én – jelenlegi tudásom alapján – csak egyet ismerek, ez pedig az Isten igéje. Lehet, hogy a mi országunkban semmi sem biztos, de az Ő országában az Ő kimondott szavának súlya és értéke van. Ez szűrődik néha át hozzánk azokban a minősített pillanatokban, amikor az ember észreveszi, hogy az Isten igéje mindig beteljesedik. Tessék egyre többet és többet tanulmányozni, hogy aztán ne lepődjünk meg mindazon, ami majd beteljesedik belőle! Mert az egyedül ziher az-az Isten igéje. Az mindig beteljesedik!

Korábbi áhítatok