„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt. Igazságáért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli.” (20.)
Vannak igeszakaszok, amikor így félreérthetetlenül az arcomba villog az üzenet hol kék, hol meg piros lámpája. Mint amikor a Shrek első és egyetlen részében hős ogrénk elindul és mindenkit vinne magával csak pont nem a szamarat, aki meg előtte ugrál. Ez is ilyen, félreérthetetlenül nekem szól, hogyan szívatják a fiakat az apák miatt, igaz itt nem az apák bűne, hanem az apák igazságszeretete és egyházlátása a probléma. Szóval ilyenkor én is olyan vagyok, mint Shrek: „azértse!”, van itt más, van itt mélyebb, van itt másoknak is szóló üzenet. És tényleg van. Nem hepisájni, de azért üzenet. Shrekkesen, egyenesen, tündérmesétlenítve a valóságot: Senkit sem lehet megmenteni önmagától. Ez is nagyon aktuális az életemben, mindig azt hiszem, hogy majd én, majd jövök, majd mondom, majd segítek, majd szembesítek… aztán fájón rá kell jöjjek, mi van, ha Isten azt akarja, hogy utolérjék az embert a tettei következményei? Persze könnyű neki, illetve Neki, hiszen Ő már elküldte egyszülött Fiát, sőt: bűnné tette értünk, a megmentés kész, csak el kell fogadni. Ennek ellenére ott van a kísértés, hogy élő lelkiismeretként szólongassunk másokat, figyelmeztessünk, miközben Isten azt üzeni: Mindenki a saját sztorijáért felel. Még az apák és fiak viszonyrendszerében is így van ez, hát még azokban a kapcsolatokban, ahol a vér sem kötelez. Mindenki a maga történetét éli, mindenki a saját tetteiért felel, igazságért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli. Éppen ezért kellene nem elherdálnunk a kegyelmet, hanem annak engedve és engedelmeskedve aszerint élni.
