„Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kiváltott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj.” (18.)
Minden segítő szakmában egyre nagyobb népszerűségnek örvend a sajátélmény nagydózisú felmutatása. Mert ugye akkor lehetsz jó pszichopedaszocio, ha már téged is pszichopedaszociolt valaki. Most nem mennék bele abba, hogy milyen szomorú személyes tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, de az alapelvet azért elmélyíteném. Régen, amikor a másoknak való segítségnyújtás, még nem egy speciális kaszt kizárólagos jogcíme volt, akkor is voltak emberi problémák, feszültségek, nehéz helyzetek. Az akkori kor segítői, nevezzük őket érett személyiségeknek, rendelkeztek saját élménnyel, persze a sarokszámok kicsit mások voltak, hiszen nem 600 meg 800 óra sajátélményt tudtak felmutatni, hanem cirka 500.000 –t. Mert ugye a sajátélmény nem egy speciális képzés speciális szelete volt, hanem a megélt élet, annak minden tapasztalatával és bölcsességével együtt. Ezzel nem a képzésben kapott sajátélményt akarom bántani, csak arra szeretnék visszautalni, hogy az életben szerzett tapasztalat mindennél fontosabb. Akkor is, ha az egyénről van szó, vagy egy családról, vagy akár egy egész népről. Isten nem akarja, hogy feledésbe merüljön az a sok sajátélmény, amit Ő adott nekünk, vagy amiből Ő szabadított meg minket. Emlékeznünk kell, sajátélményből kell dolgoznunk, egész életünkben. Az igazi segítség onnan jön, ahol az ember sajátélményébe nemcsak az evilági rabságok, hanem az Isten megszabadító kegyelme is benne van.
