„Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik fáradoznak az Úrért. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat fáradozott az Úrért.” (12.)
Nekem még volt, igaz, nem hagyott mély nyomokat bennem. Arra emlékszem, hogy egy nagyon szimpatikus idősödő úriember (az a bizonyos „tisztes őszes halánték, biztos átmész, ha lesz ajándék” forma fickó) volt a vizsgabiztosom. Csak azt volt szabad csinálni, amit ő mondott, se többet, se kevesebbet. Kötelező gyakorlatok voltak, amik már „rutinból” kellett, hogy menjenek, pont azért, hogy ne a forgalomban kezdjünk el szenvedni egy parkolással, vagy egy hirtelen fékezéssel. Tolatás, parkolás, Y fordulás, elindulás domboldalon, mókás kis feladatok. Mondanom sem kell, hogy nekem egyik sem ment rutinból, mindenre összpontosítani kellett, koncentrálni, erőt és figyelmet tenni bele az egészbe. Egyre inkább azt látom, hogy a mai világban szinte mindent rutinból akarunk megoldani. Megy az már, nem kell bele energiát, figyelmet és erőt pazarolni, rutin életek, rutin helyzetek. Azt persze sokan elfelejtik, hogy aki rutinból vezet, az előbb-utóbb komoly balesetet szenvedhet, hiszen a rutin a legtöbbször kizárja a figyelmet, vagy éppen az erő és energia befektetést. (Nem olyan régen volt egy halálos kimenetelű baleset, mivel a kereszteződésbe kitették a tele zöld feliratot, de volt, aki még a tegnapi kereszteződésen akart áthajtani, rutinból.). Rutinból élni és létezni szerintem elég beteg dolog. Rutinból férjnek, feleségnek, gyereknek, pedagógusnak, miniszterelnöknek, polgármesternek, közmunkásnak vagy csak egyszerű keresztyénnek lenni sohasem vezet jóhoz. Energiát, erőt, minőségi időt, összpontosított figyelmet kell a kapcsolatainkban és az élethelyzeteinkben adnunk, legyen szó a másik emberről, vagy magáról az Istenről. Pál olyan embereket köszönt itt, akik nem rutinból tudják le a keresztyénségüket, hanem fáradoznak, energiát fektetnek be, mindent megtesznek az Úrért. Ők jól vizsgáztak, s meg is volt az eredménye. Mint ahogy a miénknek is megvan.
