„Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (35.)
Csak képzeld el azt a már-már mennyei állapotot, hogy csakis és kizárólag azok a rokonaid, akik megérdemlik, akik rászolgálnak, akik úgy is viselkednek, ahogyan azt a rokoni kapcsolat és rokonsági fok meghatározza. Vagyis, nem az a testvéred, aki annak születik, hanem aki úgy is viselkedik, ahogyan egy testvérnek kell. Nem az-az apád vagy anyád, aki biológiailag ebbe a kategóriába kizárólagosan tartozik, hanem, aki tetteivel bizonyítja (nem DNS vizsgálattal), hogy megérdemli az apa és anya kategóriát. No és persze te is csak akkor lehetnél a gyermeke valakinek, ha úgy is viselkedsz, mint ahogyan egy gyermeknek kell. Azt hiszem, ha rossz pillanatban kapna el minket egy ilyen új világrend, kevesen maradnának egymás rokonságában. Nem mindig tudok engedelmes és rendes gyermek lenni, nem mindig sikerül apaként megállni a helyem, de persze nagy biztonságod ad, hogy tudom, a gyermekeimnek holnap is az apja leszek, a szüleimnek holnap is a gyermeke, így javítani mindig van esély és lehetőség. Akkor, amikor Jézus Krisztus meg kell, hogy határozza, hogy kik is azok, akik vele egy egészen új világrendben rokoni kapcsolatban állnak, akkor Ő egy nagyon érdekes kategóriát állít fel. Azok az én rokonaim, mondja, akik azt teszik, amit az Isten akar tőlük. „Aki az Isten akaratát cselekszi…” az lehet a rokonom. Isten szeretete és elfogadása határtalan és feltétel nélküli, de a mi gyermeki létünk már nagyon határozott dolgokban kell, hogy megmutatkozzon. Ha megértetted vagy átélted (netán mindkettőt egyszerre), hogy Isten a te szerető Mennyei Atyád, akkor bizonyítsd mindenki számára ezt a gyermeki létet azzal, hogy cselekszed a te Mennyei Atyád akaratát. Nem azért kell tenni, hogy kivívd szeretetét, hanem hálából, mert Ő előbb szeretett minket, mint, hogy mi bármit is tenni tudtunk volna ezért.
