„…most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (22.)
Minden idők egyik legfantasztikusabb filmjében a Ben-Hurban van egy jelenet, ami tökéletesen összefoglalja és megmutatja, vizuálisan értelmezhetővé teszi azt, amiről itt az apostol ír. Mielőtt továbbmennék rögtön az elején le kell szögeznem, hogy nem a 2016-os remake filmről beszélek, ami két lényeges díjat nyert, mindkettőt a „Legrosszabb remake” kategóriában, tökéletesen bizonyítva, hogy miért nem érdemes jó filmeket „újra” legyártani. Hiába a digitális technika, meg a CGI, meg a hipiszupi minden is, de az 1959-es eredeti a maga 11 Oscar díjával, köztük Rózsa Miklós tökéletes zenéjével, Charlton Heston és Hugh Griffith kiemelkedő alakításával egyszerűen utánozhatatlan. Szóval, ha csak a remake-t láttad, akkor ejnye-bejnye és kérlek pótold az eredetit. Tehát a film végén a következőt látjuk. Szakad az eső, ömlik, mintha Isten is sírna a nagypénteki kereszt felett, és ahogy a kamera Krisztus keresztjére fókuszál, elkezdi követni a keresztről lecsorgó vér útját. Először csak egy ér, ami belefolyik a kereszt tövén egy pocsolyába, de ahogy az eső egyre csak esik, ez szépen lassan megtelik és a víz, benne a drága vérrel tovább folyik, hogy egy nagyobb pocsolyát töltsön meg, aztán az is megtelik, és az eső vízzel együtt zúdul a vér tovább le a hegyről, bele a patakba, majd a patak hömpölyög tovább, ki tudja meddig és merre. Amikor már sok a víz, akkor már a vér nem is látszik, meg sem festi a nagy vízfelületet, de akik látták a jelenetet azok tudják, hogy ott van benne. Ez a kiontott vér a jele annak, hogy Isten megbékéltette a világot önmagával, Krisztus tette meg azt, amire mi képtelenek és alkalmatlanok voltunk. Már nincs köztünk és Isten között elintézetlen ügy, az adóslevél fel van szegezve a keresztre, Ő itta ki a harag poharát. Elvégeztetett. Egyszer, s mindenkorra. Ennek biztos, hogy nem lesz remake-je sohasem…
