„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik.” (17.)
Igazság szerint bajban vagyok, mert latinos műveltségem eléggé megkopott az évek során, így sajnos nem emlékszem, hogy a „Vakok között a félszemű is király” mondás kitől is ered. Egyesek szerint Desiderius Erasmus követte el az eredetit, ami akkor, az ő olvasatában, illetve írásában így hangozhatott: In regione caecorum rex est luscus. Tekintettel arra, hogy Erasmus igen művelt és bölcs ember hírében állott, valamint figyelembe véve a „Balgaság dícsérete” című szatirikus művét kimondhatjuk, hogy nem nagyon tudta elviselni az emberi butaságot. Nem a műveletlenséget, nem egy adott társadalmi réteg helyzetéből fakadó „tudáshiányát”, hanem azt a nagypofájú, önmagával kérkedő igazi butaságot, ahol nemcsak annak van szégyenérzete, aki hallja, hanem annak is, aki csak hallott valakit, aki hallotta. Tehát tovább gondolva e kettőt, egy nagyon bolond világban, a kicsit bolond egészen jó esélyekkel indul. Ez akár előremutató intenció is lehetne a közelgő önkormányzati választások elé: örüljünk, tapsoljunk, hogy a sok ostoba között vannak kevésbé ostobák, és néhol, itt-ott még bölcsek és még bölcsebbek is akadnak. Már József Attila is megénekelte, hogy ostobának lenni nem is annyira rossz, mert „…hogy megszólnak, ne reszkess, bár nem győzhetsz, nem is lehetsz vesztes…” (Légy ostoba 1935.) Ez ma nagyon sok kezdeményezés mottója: nem győzünk, de nem is veszítünk, egy kis hírnév, egy kis nézettség, megint egy-két évig el tudom adni magam. Az igazi vesztesek persze mi leszünk, akik nézzük meg hallgatjuk majd az ostobák kiabálását. Lehet, hogy most az egyszer a bölcsek nyugodt szavára kellene inkább hallgatnunk…
