„Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek.” (26.)
Az otthon ülés egyik nagy hátránya, hogy az értelmes olvasmányok és nagy családi beszélgetések után az ember csak ráfanyalodik a tv nyújtotta lehetőségekre. Van az úgynevezett irányított tv nézés, amikor tudod mit akarsz, kivárod, megnézed, aztán mehetsz aludni, vagy van az, amikor nem tudsz aludni és csak kapcsolgatsz, remélve, hogy találsz valami jót, de nem. Én ez utóbbi állapotban leledzve kapcsolgattam a sok semmit, míg sikerült elkapnom az utolsó Thor film végkifejletét a Ragnarök epikus és monumentális zárójelenetét. Biztosan a bambulási szintemnek megfelelően értelmeztem a látottakat, de csak akkor esett le, amikor felálltam a tv elől, hogy mennyire gyengén sikerült marveléknek az eredeti mitológia elemeit beemelni, az amúgy vagány szuperhős koncepcióba. Ugye a Ragnarök az-az Istenek sorsa, ami a világ végét jelentő nagy háborúról szól, amikor majdnem mindenki meghal, Lokit Idris Elba öli meg, Anthony Hopkinst az a farkas eszi meg, akivel Hulk fürdik, a farkas amúgy Loki félresikerült gyermeke, de nehéz lenne az eredeti mitológiát egy halivúdi szuperprodukción keresztül megérteni. A lényeg, hogy legyen szó szuperhős filmről, mitológiákról vagy a Szentírásról, de mindben szerepel a vég, ami az emberek egyik felét dermedt félelemmel tölti el, mert minden megrendül, amiben eddig hittek és bíztak. Az embereknek pedig lesz egy másik csoportja is, akik örömujjongásban törnek ki, mert tudják, hogy a vég az nem valaminek a vége pusztán, hanem egy sokkal jobbnak a kezdete is. Az már egyéni hit és döntés kérdése, hogy mi melyikbe szeretnénk tartozni.
