„…Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (17b.)
Igen, Ti. Meg mi. Most nem kell úgy tenni, mintha ez olyan meglepő lenne, de a templomot nem az egyszerű emberek formálták ilyenre és ilyenné, hanem a papok, vagyis én és vagyis te. Én akkor, amikor hátrébb léptem és azt gondoltam, hogy ha nincs ehhez az egészhez közöm, akkor talán legalább a lelkem megmenekül. Te meg akkor, amikor előrébb léptél és lett belőled az, ami, amikor megszavaztak vagy amikor megszavaztad. Mert a templom nem a rablás barlangjává lett csak úgy spontán, nem a benne folyó cselekmény, hanem a cselekvő emberek nagyon is aktív jelenléte az, amivel Jézusnak baja volt akkor és baja van ma is. Jézus Jeruzsálemben nem a királyi palotába indul, hogy beszóljon a politikának, nem a római csapatok állomáshelyét veszi célba, hogy leszámoljon az elnyomókkal, hanem egyenesen az „egyházba” megy. Mert ott van dolga. Az Isten ember sztorit kell helyre raknia, nem hazug országvezetőket kijavítani, nem az ellenséget lefegyverezni, hanem az Isten imádatának helyszínét alkalmassá tenni újra arra, amire az Isten kitalálta. Az egyházban Jézus szerint nincs helye a biznisznek, sem a szentnek, sem az igazoltnak, sem az átvállaltnak, sem a ránk toltnak, sem a külső udvarban, sem a belsőben. A rabló az imádság házába imádkozni kell, hogy bemenjen, nem pedig mást csinálni, találkozni Istennel, nem pedig adni-venni a vélt kegyelem megvásárolható jeleit. Mert a biznisz nem változtatja meg a rabló életét, de az imádság igen, az Istennel való találkozás igen. Rablók barlangja vagy az imádság háza? Ehhez pedig semmi köze nincsen az Istennek, csakis kizárólag nekünk, hogy mi mit csinálunk a ránk bízott „templomokból”…
