„…hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;” (14.)
Állítólag Arkhimédész, az ókor talán egyik leghíresebb matematikusa, fürdés közben döbbent rá a később róla elnevezett törvény valódiságára. Felfedezése annyira lázba hozta, hogy örömében anyaszült meztelenül rohant végig az utcán kiabálva a híres Heuréka (Megtaláltam) csatakiáltást. Most nem mennék bele, hogy hány sebből vérzik ez a történet, de az alapmotívumot meg kell, hogy ragadjam, néha teszünk olyan felfedezést, amikor minden mindegy, nem törődünk következményekkel, nem törődünk illemmel, csak mondanánk és kiáltanánk: Végre, megtaláltam! Ebben az igében nekem egyszerre Heuréka, egyszerre felkiáltás, rohannék én is, talán ruhában, de mindenképpen a lemeztelenített igazsággal, azt hiszem, megtaláltam. Lehet, hogy neked nem fog tetszeni, lehet nem értesz vele egyet, a kedvemet ez sem tudja szegni, önmagam számára megvan a válasz nagyon sok kérdésre. Akkor, amikor okot feltételezek az egyház sokszor mindenki számára nyilvánvaló gyengesége mögött, akkor az okot mindig magamban is keresem. Hiszen én is benne szolgálok, benne dolgozom, része vagyok az egésznek, így a mások gyengesége az enyém is, akár tetszik, akár nem. Ma megfejtettem az okot, s íme közreadom! Az ok, a bénaságunk, a hiteltelenségünk oka semmi más, mint a kiskorúság. Krisztusban gyermekek vagyunk még, s nem is akarunk felnőni. Hiszen a gyereknek mindig mindenre van mentsége, a gyerek csak játszik, a gyerek csak jót akar, a gyereket nehezen lehet számonkérni. Krisztusban felnőttnek lenni már egészen más kategória. A soha felnőni nem akaró keresztyének nem viszik előrébb ezt az ügyet, sőt! A legtöbbször hátráltatják. A felelősség és az ítélet mégsem őket sújtja, hanem azokat, akik nem engedik felnőni őket!
