„Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” (28.)
Nem a szubatomi részecske lesz a mai elmélkedés kiindulópontja, de e részecske elnevezése mindenképpen figyelemre méltó a szeretet nagy parancsolata megértésének kérdésköréhez. Amikor Ernest Rutherford 1920-ban a hidrogén atommagot protonnak nevezte el, akkor azért ezt a görög szót választotta, mert azt feltételezte, hogy ez lesz a legalapvetőbb részecske, ez lesz az első, ez lesz az őstípus, ebből indul ki majd az egész rendszer. És csakugyan, a mai napig a kémiai elemek rendszerezésének alapja az atomban lévő protonok száma határozza meg. Valahogy így lehet jól megérteni nemcsak a farizeusi kérdést, hanem a krisztusi választ is, egy olyan korban, ahol szinte mindenkinek a füle és a szíve a nagyot és a legnagyobbat
akarja kihallani ebből az egészből. A legmagasabb csúcs meghódítása a cél, legszebbnek lenni egy szépségversenyen, a legnagyobb mennyiségű pénzt megnyerni a lottón, a legtöbb lájkot begyűjteni, ma minden erről szól. Ezért nem jó úgy gondolni Jézus válaszára, mint a „legnagyobb” parancsolatra, hanem – jól értve a Szentírás eredeti szóhasználatát – az összes parancsolat osztályozásának alapját adja a szeretet kettős parancsa. Ez a proton minden más parancsolat mélyén, ez az a szubatomi részecske, ami ott kell legyen minden más parancsolatban, ami ott kell legyen a keresztyén ember életének és gondolkodásának középpontjában. Isten a szeretet, ezért minden parancsolata és kérése mélyén ez a legfőbb motivációs erő: Ő szeret minket. Krisztusban mutatta meg, hogy mennyire. Ezért amikor a parancsolatokról és törvényekről gondolkodunk, akkor ezt csak úgy tehetjük, hogy az egészet egy rendszerben látjuk és szemléljük, nem egy verseny, nem egy sorrend, hanem minden parancsolat és cselekvés legelemibb részecskéje, tetteink osztályozásának alapja a szeretet, ami már csak válasz Isten mindent és mindenkit megelőző „ős” szeretetére.
