„Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon.” (20.)
Annyira idézném kissádámot, aki egy egész estés szösszenetet tudna szentelni ennek a témának, mint ahogyan már szentelt is, igaz csak félestéset. Ez olyan „nemistudom” szleng, vagy csak kamaszos lustaság, hogy nem is mondjuk végig, meg így kódolva csak a miénk, olyan kis privi-üzi, mert mi mindent rövidítünk. Az életet is, de a nagy rohanásban a szavainkat is össze kell rendeznünk. A mai privi-üzi témája a privi, meg az üzi, külön-külön, na meg egyben is. Ma nagy divatja van annak, hogy minden privi, az én kis privát világom, az én kis privát ügyem, ne szólj bele, nem kell, hogy tudj róla. Magánügy, aztán meg leszállás van róla mindenkinek. Az üzi mára az, hogy az Isten országában, ahol van bocsi, ott sajnos, nem sajnos, de nincsen privi. Aki nem értené, azoknak teljesen kiírom: Az Isten országában és rendjében nincsen olyan, hogy magánügy. Mert az a te ügyed, meg az Istené, s azokban a közösségekben ahol játszol, ott az a közösség ügye is. Ha valaki vétkezik, hibázik, akkor érdekes módon ezt Pálék nem a legnagyobb titokban, nem négyszemközt intézték el, nem kis privi-üzi váltással, hanem miután mindent tisztáztak, kiálltak a közösség elé, hogy a feddés a teljes közösség javát és előrehaladását szolgálja. Ma minden privi. Az egyházban is. Titkolózunk, meg rejtegetünk, nyilvános bűnöket takargatunk, aztán meg amikor valaki szivárogtat meg felkapja a média, akkor csodálkozunk. Tessék megérteni, nincsen privi-üzi, pontosan azért, mert a gyülekezetben, az Egyházban minden összefügg mindennel. Az xy lelkipásztor élettragédiája az én élettragédiám is, és sikere az én sikertörténetem is, hiszen egy ügyön dolgozunk, hiszen testvérek vagyunk. S ahol a hibát elkövettük, ahol a vétket megéltük, ott kell megélnünk a gyógyulást és a feloldozást is.
