„Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. (20.)
Orvos professzor tanítja az első éveseket az egyetemen, éppen a helyes diagnózis felállítása a téma, s ennek a mesterfogásai. A professzor több oldalról is hangsúlyozza a megfigyelés fontosságát, kiemelve az egészen apró részleteket. – Kérem, minden számíthat, egy mozdulat, egy illat vagy akár egy íz, egy egészen kis aprócska részlet is életet menthet. Például itt van előttem egy páciens vizelete – amelynek színéből, állagából, de még az ízéből is vonhatunk le következtetéseket. Majd hirtelen bemártja ujját az üvegcsészében lévő folyadékba és lenyalja, majd erre buzdítja tanítványait is, akik fintorogva, vonakodva, de utánozzák a professzor minden mozdulatát. – Nos kérem, folytatja a professzor, rögtön két dolgot meg lehet állapítani. Az egyik, hogy sajnos valamennyiüknek elkerülte az-az aprócska részlet a figyelmét, hogy én a gyűrűs ujjamat mártottam be, de a mutató ujjamat nyaltam le, míg önök nem váltottak ujjat, ami – ha nem almaecet lenne ebben a csészében – akár komoly gondokat is okozhatott volna. A másik, hogy néha a józan ész többet ér, mint a gondolkodás nélküli utánzás. Nekünk nem egy főzőpohárnyi sárgás lötty van a szemünk előtt, hanem a szent helyek és szokások pusztulása, a közösségek szétesése, mert az ellenség mára bekerített minket. Jézus Krisztus parancsba adja, hogy „tudjuk meg”, hogy amit látunk, annak mi a következménye. Ez itt nem egyszerű tudomásul vétel, nem egy ártatlan szemlélődés, hanem nagyon határozott felszólítás, parancs, hogy értsünk a jelekből. Mert a felismeréseinkből élet fakadhat, de ha elmulasztunk dolgokat, akár csak apró részleteket, akkor senki sem ment meg minket a pusztulástól!
