Plakát

„Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (14.)

Olyan megdöbbentő, hogy már egészen apró gyerekkorban elkezdik nekünk adagolni a sok-sok kegyes hazugságot. Általában ebben élenjárnak azok a személyek és közösségek, akik egy-egy dolognak még csak a felszínét érintették, vagy meglátták az igazság egy kicsinyke kis darabját, s máris úgy kommunikálják az esetet, mintha csakugyan az övék lenne a teljes egész. Kicsit olyan ez, mint amit a jó öreg farizeusok csinálnak, akik a törvény egy-egy részletét felnagyítva próbáltak ítélni és felmenteni, s tényleg az Istennek se vették be, hogy Jézus Krisztus meg az egész betöltéséről, és nem egy részlet megtartásáról tanított és beszélt. Az egyik ilyen kedvenc kegyes hazugságom egy plakát, amit éppen most a kislányom iskolájában a tantermének az ajtaján láttam meg. Talán azt a címet viseli, hogy a keskeny út és a széles út, hangulatában valahol a „kvékermormonamerikaigagyi” stílus az egész, az üzenete pedig a nagy ébredések korából való. Mert ugye az ember választhat, hogy a széles úton megy a pokolba, vagy a keskeny úton a mennyországba. A kép bal oldalán a széles út mellett olyan épületek állnak, mint a kocsma, meg a színház, meg a vendéglő, a jobb oldalon a keskeny utacskát pedig keresztek, és templomok szegélyezik. Bele sem megyek, hogy néha nagyobb kocsma van a templomainkban, meg az egyházi intézményeinkben, mint amekkorát el tudunk képzelni, és ismerek egészen kis hangulatos, már-már evangéliumi szentséggel bíró vendéglőket. Mekkora hazugság elhitetni gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, hogy ilyen egyszerű ez a történet, hogy az úton járás pusztán csak a külsőségekről szól, meg arról, hogy mi az, ami látszik. Biztos vagyok benne, hogy legalább annyi ember fog a templomokból egyenesen a pokolba kerülni, mint ahányan a kocsmákból a mennybe. Mert a keskeny út, az maga Jézus Krisztus, a széles pedig minden, ami rajta kívül van és történik. Krisztus a kocsmában is Krisztus, az ember meg a templomban is csak ember!

Korábbi áhítatok