„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (26.)
Nem Mr. Popper, nem Táncoló talpak, de még nem is a Pingvinek vándorlása ihlette a ma reggeli szösszenet bevezetőjét, hanem egy karikatúra, amit nem tudom már hol láttam. Te valahol pár sorral feljebb látod. A kép azért fogott meg, mert valami hasonló döbbenetet szül bennem, mint az apostol szavai. A képen a pingvinek elmondják Robertnek, hogy akármennyire is azt gondolta, hogy ő pingvin, sajnos nem az, őt örökbefogadták. Ez már önmagában is poén, de a sajnálkozó zsiráf egyenesen zseniális színt hoz még plusszba bele az alap poénba. Szegény Robert, ha eddig nem jött rá, akkor majd most, de elnézve a zsiráfot, a pingvinek nem sietik el a felvilágosítást. Van aki nem akarja észrevenni, hogy ő nem illik bele abba a közegbe és közösségbe ahol éppen van, és nap, mint nap egzisztál. A keresztyén embernek alapvetően ismerős kell, hogy legyen az érzés: a világban, de nem a világból. Egykor a világból jöttünk, földi szülőkkel, evilági bajokkal, s annak ellenére, hogy még mindig itt vagyunk, s talán még vannak szülők meg bajok is, érezzük: nemcsak ehhez a világhoz tartozunk. Tessék azonosítani és tudatosítani ezt az érzést: Ti mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Isten örökbe fogadott, Isten megbocsátott, Isten számos helyén a Bibliának felvilágosít minket, hogy mi az övéi vagyunk. Mindenki az övé, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus az-az Isten fia. Ez az a tudás, ez az-az információ, ami kiemeli a keresztyén embert a pingvinek közül, de csak azért, hogy ezzel a tudattal, még nagyobb erővel visszaengedjen minket a világba, hogy egyre több embernek mondjuk el: lehet az Isten fiaiként élnünk már ezen a világon is.
