„Mert megváltójuk erős: ő perli majd perüket veled.” (11.)
Igen tudom, aki figyelmesen és rendszeresen olvas az már legalább kétszer belefutott a nagy „Ő” végződésű egyházi projekteket méltató gondolatsorba, így a duzzogást meghagyom azokra a szösszenetekre. Inkább csak a dilemmázás maradna mára, mert általában azt látom és látjuk, hogy olyan szelektíven akarjuk kezelni a mi nagy „Őnket”, a tulajdonságait, a fennhatóságát, az életünkre gyakorló hatását. Arra gondolok, hogy általában a pozitív vagy számunkra pozitív lényegi elemeivel tudunk azonosulni a Jó Istennek vagy Jézus Krisztusnak. Vagyis, felemelŐ, segítŐ, lelkesítŐ és még sorolhatnánk. A minket szeretŐ, jófej Isten de még nem láttam egyházi fegyelmi tárgyalást, amikor perlŐ néven hirdetjük meg a nyilvános alkalmat. Vagy kiállna valaki és azt mondaná, hogy ami történik velünk, az egyházzal az Isten ítélete és büntetése. Pedig amúgy lehetne, egy ilyenfajta önvizsgálatnak „sikere” lenne. Szóval érdemes Istent Istenként kezelni és nem beszorítani azokba a kategóriákba, amiket szeretnénk hallani, látni vagy csak simán tapasztalni az egyéni vagy közösségi életünk különböző színterein. Isten igazsága éppen annyira fontos, mint a szeretete, hiszen az egész megváltás erre épül, erről szól a helyettes áldozat, hogy valakinek fizetnie kell, mert az adósságot csak egyféleképpen lehet eltörölni. Jó lenne, ha ezt nem felejtenénk el akkor, amikor inkorrektek vagyunk, kicsinyesek, gonoszok, bosszúállók, egyszerűen csak hanyagok és nemtörődömök. Mert ami az egyik oldalon megváltás, az a másik oldalon ítélet.
