„Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.” (2.)
Persze az üzenet nemcsak azoknak szól, akiknek az apja vagy az anyja pedagógus volt (esetleg tanár) és tanította, netán közösség előtt nevelte, hanem mindenkinek, akinek át kellett élnie, hogy pont azért szenved hátratételt, mert ő nemcsak általánosan valakinek a valakije, hanem ő pont annak az egy valakinek a valakije. Erre a legjobb példa a pedagógusgyerek, aki bekerül az apja vagy anyja órájára, netalán osztályába és míg az üntyürüpüntyürü gyerek már egy jól felírt névre is kettest kap, neki tízszer annyit kell dolgoznia ugyanazért a jegyért. Ez a legviccesebb, amikor pont azzal kivételeznek veled, hogy nem kivételeznek veled. Ezt több fronton is volt szerencsém átélni, a legjobb az volt, amikor egy ügyben fel kellett, hogy függesszenek az állásomból, és azt mondták, amúgy nem kellene, de, hogy senki se mondja, hogy kivételeznek velem, ezért inkább felfüggesztenek. Szófani. A nagy „kivételezninemakarásban” mégiscsak sikerült. Most azt kellene mondanom, hogy „demilyenjóhogyazIstennélnemígyvan”. De. Így és még ígyebbül, csak annyival jobb a helyzet, hogy Ő azért mindenkivel következetes. Mindenkivel, akivel közösségre lépett, ugyanazt szeretné megélni, ugyanazt szeretné megtapasztalni. Egy olyan nép van, a választott nép, akinek minden egyes tagjával ugyanazt a kölcsönös szeretetkapcsolatot próbálja nap, mint nap ápolni. Nagy a szeretet, nagy a feladat, csodálatos és hihetetlen ez az egyedüli kapcsolat, megtiszteltetés és nagy lehetőség választottnak lenni. Ezt tudtuk. Mint ahogyan azt is, hogy a seggrepacsi is sokkal, de sokkal nagyobb lesz, mint bárki másnak az esetében. Hát ja kérem, ha nem tetszik, el lehet menni…
