„Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (1.)
Egyszer még az átlagosnál is jobban duzzogtam kicsiny kis egyházunk törvénykezési őrülete miatt, mert azt gondolná az emberfia, de legalábbis én, hogy ahogy megyünk egyre előrébb az időben egyre korszerűbbek leszünk. De nem. Szerintem lassan mi lehetünk a katolikus egyház, mert olyan dolgokat betonozunk be, amit már húsz éve el kellett volna engednünk. Szóval duzzogtam éppen annak, aki meghallgatta, és csak úgy kifakadt belőlem: De ebben hol van az igazság? Duzzogásom fültanúja pedig csak ennyit mondott a maga megszokott bölcsessége szerint: Itt nem az igazságra, hanem a jogra esküsznek fel és ennek a kettőnek manapság nem sok köze van egymáshoz. Ezért is izgalmas Jóel sokat idézett és a református egyetemes papság elvének fontos alappilléreként emlegetett mondat. Minden emberre kitöltött lélek, prófétáló fiak és lányok, „horribile dictu” még a szolgák is kapnak, mondják, szólnak. Mi meg egyre inkább szűkítjük az embereknek, a helyeknek és a lehetőségeknek a piacát. Itt mégiscsak a Mindenható Jó Isten bontja meg a megszokott rendet és helyezi kilátásba, hogy miközben vannak próféták, meg papok, meg rendtartás, meg áldozat, meg ünnep, meg oltár meg ki tudja még mi, de valahol mégiscsak az-az Isten népének jövőképe, hogy egyre többen, sőt mindenki álmodója és hirdetője legyen az evangéliumnak. Erre kellene rácsodálkozzunk, hogy minél több kocsmában, parkban, egyetemi aulában, munkahelyeken, a boltban a lélekkel átitatott emberek bizonyságot tegyenek az Istenhez tartozás csodájáról. Ameddig egy-egy palástot joggal viselő ember egy vasárnapi beszéde jelenti a keresztyénség jövőjét, addig azért nagy eredményeket ne várjunk…
