Nos, annak a valószínűsége, hogy Arkhimédész egy szál gravitációban rohant végig az utcákon, fennen hirdetve abbéli bizonyosságát, hogy megtalálta II. Hierón király problémájára a választ, igen csak csekélyke. De azért a mondás fennmaradt: Heuréka, vagyis megtaláltam! Talán a történet is azért terjedt el, mint városi legenda, mert azt akarta kifejezni, hogy az ember öröme és boldogsága határtalan akkor, amikor megtalálja élete nagy kérdésére a választ. …

Mielőtt valaki a szívéhez kapna, hogy már ide is beszűrődött a kampány, csak finoman jelzem, hogy eszembe sem jutott a magyar politikai elit hasonló nevű frontembere, most egészen más valaki jár a fejemben. Igaz, a politikai elit is etet minket sok mindennel, de ma sokkal magasabb szintű táplálékról lesz szó. A több Michelin csillagos éttermeket futtató Gordon Ramsay egyik műsorában Anglia legjobb éttermeit keresi. …

Ez tetszeni fog. Mert Jézus valójában itt azt kérdezi: Összeraktátok?  Nem arra kíváncsi, hogy a tanítványai képesek-e agyilag azon a szinten gondolkodni, amin ő ezt az egészet elmondja. Nem arra kíváncsi, hogy megtanulták-e a leckét és vissza tudnak-e büfögni belőle egy testes harminc százalékot a kettesért. …

Most kissé megkopott klasszikus műveltségem egy újabb kétes eleme kerül elő, ugyanis nem tudom megmondani – ha apró kis ördögök szurkálnak hatalmas vasvillákkal, akkor sem -, hogy ki is mondta a híres mondást: „Jobb uralkodni a Pokolban, mint szolgálni a Mennyben. …

Hasonló az életünk egy nagy mérlegeléshez, amikor minden arról szól, hogyan válogatunk a kis életdolgaink között, próbálva fontossági sorrendet felállítani, próbálva eldönteni, hogy mi, mennyire fontos az életünkben. Végül is, egyfajta egyensúlykeresésről van szó, mi és mikor élvez elsőbbséget a többi dologgal szemben. Mikor és mennyit szórakozom, dolgozom, mennyi időm van magamra vagy éppen másokra. …

Azt hiszem, minden valamire való pszichomókus azzal kezdi az emberi lélek feltérképezését, hogy rajzoltat egy fát. Na, jó, lehet, hogy nem ezzel kezdi, lehet, hogy nem fát, de én mégiscsak így képzelem el: Egy kedves, szemüveges, kontyos pszichológus néni megkér, hogy rajzolj neki egy fát. Mindezt azért, mert sokat elárul rólad az, hogy milyen a te fád. Milyen a gyökere, a törzse, a lombja, vannak-e rajta, és ha igen, akkor milyen gyümölcsök? …

Olasz konyha, olasz foci, olasz családmodell, ezek nekem ilyen nagyon kedves dolgok. Bármit, bármennyit, mert jó. Aztán persze vannak olyan élmények, amik azért képesek beárnyékolni ezt a nagy olasz szerelmet. Egyetlen egy olyan olasz étel van, ami egy film élményemmel kapcsolatban nehezen tehető helyre bennem, pedig imádja Piedone, ezt falja  Enzo a Nagy kékségben, nekem még sem ezek a jelenetek ugranak be, amikor a spagettiről van szó. …

Talán még emlékeztek boldog gyermekkorunk közösségi játékaira, mármint azokra, amiket el mertetek mondani otthon a szülőknek is. 🙂 🙂 🙂 Fogócska-bujócska, amiben volt ház, meg nem ért egyből visszaadni a fogónak a fogás jogát. Amikor a nagy rohangálás közben sikerült valakinek a házba toppanni, akkor még el kellett üvöltenie magát az embernek „Nem ér a nevem, káposzta a fejem!”, hogy teljes értékű legyen a ház adta menedék. …

Általában könnyen lemondunk olyan dolgokról, amikről tudjuk, hogy alapvetően nincs is szükségünk rá. Valahol még ez olyan keresztyén egyszerűség is, hogy nem tesszük be a fenekünk egy luxusautóba, meg azért valahogy megpróbálunk kicsit visszafogottak is lenni, hiszen mégiscsak Krisztust követjük, meg ugye a kereszthordozás, meg ilyesmik. Az alapvető szükségeinkről lemondani már sokkal nehezebb …