A betegesen féltékenyre klasszikus irodalmi vonalon talált a klasszikus pszichológia mintapéldát. Szegény Othello lett a névadója a féltékenység beteges és ténylegesen is megbetegítő formájának. Ha ez így túl lírai, akkor leegyszerűsítem. Volt egy férj, aki állati féltékeny volt a feleségére, annyira, hogy a végén meg is ölte, persze teljesen alaptalanul. (Aztán ezt mindenki a saját szája íze szerint ragozta, Rossinitől kezdve, Verdin át …

Azt, hogy kinek mi számít, vagy, hogy a mai világban ki az, aki számít, egyre nehezebb megmondani. Berki Krisztián tragikus halála még tovább feszíti a kérdést, ami aztán kinek így kinek úgy tör a felszínre. Íme egy ember, aki celeb lesz, s így az ismeretlen senkiből egyszer csak ismert senkivé válik. …

Akik régóta olvasnak minket, azok bizonyára észreveszik, hogy az itt szereplő írások, áhítatok és cikkek, gyakran magukon viselik annak a lelkiállapotát és életaktualitásait, aki éppen tollat, vagy klaviatúrát ragadott, önmaga és mások építésére. Ma nekem nagy a szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet, legalább annyira, mint akkor Pálnak. Dióhéjban a helyzet a következő: míg Budapesten Rumini (Berg Judit csoda mesesorozata) …

Híres evangélista járt a városban egy evangélizációs kampány során. Úton a stadion felé, ahol az alkalmat tartották, az evangélista meg akart állni a postánál, hogy feladjon egy levelet. De reménytelenül eltévedt, és végül úgy határozott, hogy megkérdezi valakitől, hogy merre is menjen. Észrevett egy kisfiút, aki a járdán sétált. Odahajtott és így szólt: …

Ritkán írjuk le, hogyan is születnek ezek a reggeli áhítatok, szösszenetek, elgondolkodtató, napkezdő ”pársorok”. Ezek azok a kulisszatitkok, amikre néha jobb is, ha nem derül fény. A mai lehet az egyedüli kivétel, hiszen az egész a kulisszatitokról szól. Amit csak a bennfentesek tudnak és ismernek, ami nem is igazán tartozik senki másra, s amit, talán mások meg sem értenének. Szóval ez a ma reggeli ige, éppen kifogóban volt rajtam, lassan két órája meredtem a képernyőre …

Délelőtt tíz óra volt, amikor az író befejezte új drámáját. Este még két nehéz jelenete volt hátra. Átírta az éjszakát. Közben legalább tíz feketét főzött magának, és legalább tíz kilométert gyalogolt a szűk szállodaszobában alá s felezve. Most mégis olyan frissnek érezte magát, mintha nem is volna teste, olyan boldognak, mintha megszépült volna az élet, és olyan szabadnak, mintha megszűnt volna lenni a világ. …

Lehet, hogy neked fel sem tűnik, de én önérzetes keresztyén vagyok, szóval engem azért vérig sértenek Pál apostol szavai. Pökhendi, mint mindig, fellengzős és engem teljesen maga alá gyűr ez a stílus. Még hogy ő nem szégyelli az evangéliumot, kérdezem én – Te szégyelled? – Vagy én szégyellem? Egyáltalán ki szégyelli az evangéliumot? Azért nekünk is van önérzetünk, nemcsak Pál apostolnak. …

Nem tudom, pontosan mit is jelenthet a „letye-petye-lepetye”, de sejtésem szerint a költő így próbálta megragadni azt a tempót, ahogyan a mondókában idézett öreg mamák fogakban kopottas, szavakban annál inkább bővelkedő szájszerkezete szólásra emelkedik, s ontja magából a felesleges információkat. Engem a pletyka tönkre tesz. …

Az elmúlt napok tragikus híre volt, hogy két gimis diák elfelejtette a fizika és magyar órán tanultakat, tehervagon tetejére másztak, aztán történt, ami ilyenkor történni szokott, mindenki tette a dolgát. Állítólag a 25.000 Volt is, meg a Jó Isten is, hiszen a srácok még élnek, annak ellenére, hogy iszonytató erejű feszültség haladt át a testükön. …