apasági teszt

Nyilván nem szoktunk az ilyeneknek utánagondolni, mert miért is tennénk, de azért a bibliai szereplőknek is van „magánélete”. Legalábbis az életüknek egy olyan része, ami nem szerepel a leírásban, mert számunkra nem fontos, de közben mégis egészen megdöbbentő részletekkel szolgálhat az, ami nincsen leírva. …

Korábbi áhítatok

lelkes magasztalás

Amikor Isten megteremtette az embert, akkor nagyon pontos helyet jelölt ki számunkra minden egyes kapcsolati dimenziónkban. Az ember így lett – teremtettsége révén – az a lény, aki a legtökéletesebben magasztalhatja az Istent. Az ember az a lény, aki kell, hogy imádjon valakit. …

Preszekvell

„Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…”, kezdődhetne így is a mai kis szösszenetünk, de még mielőtt ellőjük a Sztarvarzhájp egy újabb ikonikus elemét, maradjunk csak még egy kicsit a mi galaxisunkban. Ott, ahol tetszett az Istennek, hogy mindazt, ami Ő, Jézus Krisztusban tegye nyilvánvalóvá, s az első szívdobbanástól, az édesanyja hasában az első mozdulástól hirdesse: az Isten emberré lett.

Elfogadás

Még messze az év vége, de azért lassan az ember elkezdi összeszedni az idei év leltárát, végig nézve, hogy kik azok a neves színészek, művészek, sztárok és példaképek, akik ezen az éven hagytak itt minket. Egy-egy nagy névnél az ember nagyot sóhajt, Hagrid megformálója Robbie Coltrane, vagy Angela Lansbury …

Kétshake

Amikor belépsz egy bizonyos korba, tuti előjönnek a „bezzegazénidőmben” meg „amikorénmégkissrácvoltam” kezdetű slágerek, én most csak visszautalnék abba a régmúltba, amikor még Miskolcon pláza sem volt, de annak képzeletbeli tövében megnyílt az első Mekdonáldsz. Rögtön jöttek hozzánk vidékre az újkeletű mekis viccek, amikből hadd álljon most itt a legjobb és legeredetibb. …

Mellékesen

Csak úgy, mellékesen nem is olyan régen olvastam egy majdnem cikksorozatot a lelkészek kiégésének problémaköréről. Nem mintha fontos lenne, de mellékesen volt benne egy külön fejezet a lelkészek nyaralási szokásairól, ahol főleg olyan lelkészeket kérdeztek meg, akik fényévekre vannak a kiégéstől, már csak koruknál fogva is. …

Emberhála

Volt egy kis időm, így meggugliztam (mielőtt valaki a rosszabbnál is rosszabbra gondolna, ez azt jelenti, hogy rákerestem) pár mai, az élethez elengedhetetlennek hitt fogalmat. Mert ugye, mégiscsak mutat az valamit, hogy miket is keresünk az interneten. Csak pár eredmény a teljesség igénye nélkül. Szex – 19.100.000, Pénz – 9.580.000, Buli – 11.900.000, Alkohol – 76.700.000, Hála 844.000. Ez van. …

Cserekereskedelem

Mintha már futott volna ez a téma nálam egy-két kört, de elnézve a közelgő kiárusítási szezont, a leértékelésekből sohasem elég. Mindenhol táblák hirdetik, hogy a kevesebb több, meg, hogy csak itt és csak most, és fel sem fogjuk a lefelé száguldó százalékokat, amik szinte hívogatnak, hogy vegyünk és vegyünk és vegyünk. Jelen esetben nem is igazán érzékeljük, hogy mit mire cserélünk, mivel az egyik oldalon a pénz a másik oldalon pedig a leértékelt áru található. …

Jó szórakozást

A kisoroszlán elindul világot látni. Egyszer csak találkozik a szarvasbikával. – Szia, én vagyok a kisoroszlán, és te ki vagy? – Én vagyok a szarvasbika. – És miért vagy te szarvasbika? – Mert az anyukám szarvas volt, az apukám meg bika. A kisoroszlán megy tovább, mígnem találkozik a farkaskutyával. – Szia, én vagyok a kisoroszlán, hát te ki vagy? – Én vagyok a farkaskutya. …

Töredék

A következő töredéket régészek találták, ott és akkor, s így adták közre majdnem teljesen: „Beszéd az érkező rabbinak. Uram, Isten hozott (azt, hogy Ő küldött volna, azt úgysem hiszem el), kerülj beljebb, hiszen nálamnál méltóbb embert nem is találtál volna, akinek a házába jöhetnél. Bölcs döntés volt egy ilyen tanult, előkelő s az írásokban is jártas embert választanod, mint amilyen én is vagyok. …

Keresés