Nem fogunk most arról vitát nyitni szent karácsony ünnepén, hogy a mai gondolatcunami címadó Petőfi költeménye vajon rapszódia vagy óda, elég, ha megmaradunk az alapdilemmánál. A költő nagyon szerelmes, és nagyon keresi azt a képet, azt a szót, amivel kifejezhetné kötődésének ezer árnyalatát. Persze nem találja, s ez adja a feszültségét és a szépségét ennek a versnek. Fontos a dolgokat és az embereket nevén nevezni, megszólíthatóvá tenni az érzéseinket, kimondani a kimondhatatlant. …

Már csak egy hetet (pluszmínusz egy-két nap) kell aludni a nagy és hatalmas visszatérésig, amikor is a húsz éves Harry Potter filmek sztárjai jönnek össze újra kamerák előtt nosztalgiázni, beszélgetni, felidézni a nagy jelenetek még nagyobb háttérsztorijait. Már a kedvcsináló kisfilm is beindítja a lelkes rajongók még lelkesebb fantáziáját, én meg azon morfondíroztam látva a trailert …

Már most vita megy a családdal a szünet pihenéssel töltendő üres óráiról, amikor is a képernyő elé szegezve akarunk bámulni a semmibe, nézni valamit, s közben kipihenni ezt az évet. Én a PDC darts világbajnokságra szavazok, a család egy jelentős része pedig (mivel a Witcher második évadát már letolták) a szokásos „Gyűrűk Ura végtelenítve” programot látja esélyesebbnek. …

Karácsonykor nem jobbak az emberek, nem szeretetteljesebbek, nem őszintébbek, nem türelmesebbek, igaz, szeretjük ezeket az álarcokat magunkra aggatni, szeretjük sokszor legalább pár napra újra a „minden rendben, szeretet és béke van” illúzióba ringatni magunkat. …

Miközben azon mérgelődöm magamban, hogy mi a viharvert fészkes fenének kellett az én cipőmbe is pottyantania valamit a Mikulásnak, izgatottan nyitom ki a nevemre címzett legújabb borítékot, amiben a brendnyú védettségi igazolványom lapul. Mert ugye új lett a személyim, szóval erre rögtön lapot húznak, meg sikerült magamba fogadni egy pfájzer covidgyalázó vakcinát, aki most kő papír ollót játszik bennem a két cuki asztrazenekámmal. …

Újfajta keresztyén őrület van terjedőben (van nemkeresztyén őrület is, de azt majd egyszer később, meg az nem fáj ennyire) az internet különböző felületein. Ha zanzásítanom kellene, akkor ez tipikus példája annak, hogy „nem tudok hozzátenni a magam ügyéhez, de azt gondolom, ha a máséból elveszek, akkor nekem jobb lesz”. …

A magyaros kollégák bizonyára örömükben sikkantanak egy egészen aprócskát, látva az újabb kazinczy-s nyelvújító énem felszínre törését, azon meg hangosan zokognak, hogy a nagy nyelvújító nevével fémjelzett törekvésemet le sem tudom helyesen írni. Csaxólok, hogy de! Bájdövéj nem a nyelvújítás itt a cél, hanem annak a kibeszélése …

Azt hiszem azt a legkönnyebb magunkkal elhitetni, hogy a minket ért dolgokért valaki más a hibás. Mielőtt nagyon belemennénk ebbe a sztoriba csak idézzük fel emberi természetünk eme megromlásának kezdőpillanatát. Az-az Ádám, aki himnuszt énekelt meztelen nője felett, s hálát ad, hogy mégsem érte be az orángutánnal, a döntő hepöning után, már csak úgy emlegeti, hogy „az a nő” s nem csontomból való csont. …

Igazán jó kérdés, hogy a nevünk játszhat-e szerepet a sorsunk alakulásában? Leegyszerűsítve a jelenséget a kérdés így hangzik: Van-e a „nomen est omen” mondásnak bármilyen valóságalapja?! Árulkodik-e, jelez-e bármit is a nevünk, kell-e, hogy jelentőséget tulajdonítsunk neki? …