Nem is tudom hol olvastam, hogy a NASA tájékoztatta az amerikai közvéleményt (ez a „közvéleményes” barokkos túlzás annak köszönhető, hogy a nagy ámerikában amit a politikusok megkapnak az olyan, mintha a közvéleménynek menne), hogy a kisbolygók becsapódása ellen egyetlen egy hatékony dolgot tehetünk: intenzíven imádkozhatunk. …

Régóta fejtegetem és ízlelgetem ezt a szót s a mögötte bujkáló jelentéstartalmat, de egyre inkább azt érzem, hogy számomra érthetetlen és értelmezhetetlen a demokrácia fogalma. Persze elméletileg tudom én, hogy mit is jelent, szépen, ahogy a görögök megálmodták: győzzön a népakarat, éljen a népuralom, ha meg a nép ostoba, akkor te születtél rossz helyre, ennyi. …

Egyszer a természetvédők, hogy az orvvadászoktól megmentsék, a hatalmas grizzly medvét egy állatkertbe menekítették, ahol megpróbálták számára a legmegfelelőbb körülményeket biztosítani. Amíg a hivatalos szervek az orvvadászokat üldözték és próbálták felszámolni a medvék elejtésére szakosodott gazemberek hálózatát, a medve kapott egy csinos 20×20-as ketrecet, ahol zavarában szinte megállás nélkül járkált körbe-körbe. …

Valamelyik nap a gyerekeim bedobták az ötletet, hogy egy közös tévézés bele kellene férjen az életünkbe. Na, most ugye ez nem is olyan egyszerű, még akkor sem, ha én bármit megnézek velük, mert ők ketten már nehezebben egyeznek, nyilván a lányos és fiús vonal küzd egymással. Úgyhogy, maradt a tuti biztos megoldás, most nem Bud Spencer, hanem Terence Hill szegezett minket a képernyő elé. …

Épp a MAN püföli el a CHE-t (hölgyeknek és nem focirajongóknak a teletext 323. oldalán feliratoztuk az előbbi rövidítést, ami két focicsapatot takar…), és ahogy így fél füllel hallom a meccs hangjait, már várom, hogy a riporter felkiált: Micsoda balszerencse! Öngól! Mert nincs nagyobb balszerencse, mint az, amikor a játékos véletlenül – nagyon elvetemült esetben szándékosan – a saját kapujába rúgja a labdát. …

Most. Azonnal. Rögtön. Máris. Egy instant társadalom instant vezéreszméi. Pillanatok alatt szeretnénk látványos dolgokat elérni, mindeközben azzal áltatjuk magunkat, hogy így is lehet. Talán a legviccesebb a fogyókúra, amely jól szemlélteti az instant társadalom minden problémáját. Hosszú évek egészségtelen táplálkozása és életmódja odáig juttatja az embert, hogy azt mondja: elég, ezen változtatnom kell. …

Én sohasem akartam mindenkinek minden lenni. Éppen elég abban a pár szerepben hiteleset alakítani, amiben benne vagyok. Legyek jó férj, törődő édesapa, figyelmes munkatárs, következetes főnök, korrekt beosztott, naprakész tanár… az apróbb mellékszerepeket most nem is említem. Persze ezekért sem kapok Oscart, de azért néha kihúzom magam, hogyha nem is mindenkinek minden, de az enyéimnek az voltam, ami kellett, hogy legyek. …

Ma nagyon kategorikus leszek. Nem mintha máskor sok esélyt hagynék, de ma az apostol is morcos… kicsit, így ma a magyarázó is az lehet. Jaj nekem… gondoltuk már egy párszor. Egy nehéz helyzetben, akkor, amikor elhagyott a szerelmünk, amikor elvesztettünk valakit, amikor azt éreztük, nincs tovább. Jaj nekem, ha… ezt akkor mondtuk, mondjuk, amikor valami óriási hülyeséget csinálunk …

Van valami varázsa a nagy dolgoknak, vagyis azoknak, amiket annak gondolunk. (Nem, most nem arra gondolunk. 🙂 ). Szeretünk vagy szeretnénk nagyot tenni vagy nagyok lenni. Nagy házak, nagy autók, nagy bicepszek, csakhogy a legnépszerűbbeket említsem. Karrier, pénz, hatalom, mind-mind a nagyság egy furcsa arca, és mégis egy-egy csöndes pillanatban feltesszük a kérdést: tényleg ezekre vágyom? …