Ha ez egy műveltségi vetélkedő lenne, akkor szerintem hosszasan lehetne találgatni, hogy a címben szereplő NABU, az most egy afrikai futómadár, esetleg egy dél-indiai ritka törzsi vallás papja, netalán egy régi inka istenség? De ez nem vetélkedő, így találgatni sem kell, a NABU pedig egy gyönyörű mai metafora, amit muszáj értelmeznünk. Mert a NABU az nem más, mint Ukrajna Nemzeti Korrupcióellenes Hivatala, aki vagy ami – miután bölcs elnökük kimondta, hogy országában …

Szeretem a könyveimet. Olyan családból jövök, ahol a Mi Atyánkot úgy is mondhattuk volna: „… a mindennapi könyveinket ad meg nékünk ma…”, és megtanultuk: „… egy református értelmiségnek lehet, hogy kenyérre nem jut pénze, de könyvre igen!”. Így van könyv bőségesen, s mindközül mégis a leginkább azokat szeretem, amelyeket egészen különleges céllal és érzéssel veszek a kezembe. …

Nem tudom, hogy mi volt hamarabb, a kortünet vagy a népbetegség, de jelen gondolatmenet szempontjából talán mindegy is. Az azonban már nem mindegy, hogy amit tapasztalunk az „csak” tünet, vagy az maga a betegség. Anélkül, hogy kedves-rendes diagnoszták bőrébe képzelném magam, egyre inkább azt érzem, hogy mindaz, amit ma az emberi kapcsolatok szintjén tapasztalunk, az „csak” tünet. …

Már félek megkérdezni, hogy láttátok-e a „Rettegés fokát”, mert biztos vagyok benne, hogy lassan mindenki TV és filmmániásnak tart, pedig de! 🙂 Nem az Oscar jelölést is jegyző Martin Scorsese és Robert De Niro nevével fémjelzett thrillerre gondolok most, hanem a Cool TV-n futó „extrém akadályversenyre”, ahol celebek mérték össze erejüket, próbálva legyőzni néha undorukat és félelmüket, a fődíj 5 millió forintért, amit igyekeztek jó és nemes célra fordítani. …

Ma is movie, de kétlem, hogy láttad volna, és ne is nézd meg, csak akkor, ha szereted a zenés-táncos kamaszfilmeket. A Footloose (Gumiláb) c. film hozta meg Kevin Baconnek a várva várt sikert, amiben egy olyan fiatalt alakít, aki próbál – a szerelméért küzdve – dacolni a zenét és táncot betiltó vallásos közösséggel. Na, ez eddig nem izgalmas, de a következő – ebből táplálkozó – történet igen. …

Mindenkinek van egy nagyanyja, akinek azt a mondást tulajdonítják, hogy „Megbocsátok, csak nem felejtek”. Nekem is volt. Aztán, hogy mondott-e ilyet vagy már más nagymamák mítoszai testesültek meg benne és a rávaló emlékezésünkbe, azt magam sem tudom. Persze jobb is eszembe juthatna itt a járási bíróság folyosóján, miközben arra várok, hogy tanúként meghallgassanak …

Mindig, amikor – szerintem teljes joggal – háborgok a rendszer bizonyos feldolgozhatatlan elemei felett, valahonnan nagyon mélyről szokott beugrani őseim bölcsessége: Ez is kihalással fog majd begyógyulni. Isten gyakran alkalmazza ezt a passzív eutanáziás módszert, egyszerűen engedi azokat meghalni, akik nem tudnak, és nem akarnak egy általa megálmodott és kitalált rendszernek a részesei lenni. …

Az, ha valaki megy az utcán, magába zuhanva, a cipője orra hegyét bámulva, az nem tűnik fel senkinek, de ha valaki az ég felé bámulva, nyakát nyújtogatva sétál, biztos, hogy elég nagy feltűnést kelt. Különösen is akkor, amikor neki megy az első villanyoszlopnak, vagy átesik az első szembejövő kukán, az autókról meg a nyugdíjasokról már nem is beszélve. …

Ahogy Charlie O’Brien utazását kezdve mondta: „Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot”. Aki nem látta nézze meg a „Kincs, ami nincs” örökzöld Bud Spencer és Terence Hill filmet, amelynek az elején Bud nekiindul a tengernek egy hatalmas rakomány Puffin lekvárral. A kezdő szlogent népszerűsítve vállalja, hogy csak ezt a lekvárt eszi majd végig a tengeri útján. …