A zsidó kisgyerek katolikus gimnáziumban tanul. Az egyik órán a tanár azt mondja, hogy kap 1000 forintot, aki megmondja, hogy ki volt a legnagyobb ember a világon. Az egyik gyerek: – Szerintem Leonardo da Vinci. – Jó, jó, de én nem rá gondoltam. A másik gyerek: – Talán Einstein? …

„Barátom, az igazi igazság mindig valószerűtlen, tudja ön ezt? Hogy az igazságot valószerűvé tegyük, okvetlenül hazugságot kell belekeverni.” (F.M.Dosztojevszkij). Nem nagyon szeretem Dosztojevszkijt, de ne vitassuk el, hogy teljesen igaza van, legalábbis az igazi igazság tekintetében. Egy olyan világban, ahol a hazugság az élet minden területén jelen van, annyira hozzá szokunk ahhoz, hogy a teljes vagy az igazi igazság fogyaszthatatalan …

Vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni. Nem tudjuk úgy elsajátítani, hogy valaki csak magyarázza, hanem tapasztalnunk is kell. Ez az, amit manapság olyan sokan elfelejtenek ebben a híres európai társadalomban. Majd megy könyvből, vagy internet elől, majd leülsz elé aztán reméljük sikerül, vagy már nem is reméljük. A világ egy másik szegletében ezzel szemben még létezik olyan, hogy beavatási szertartás. …

Elképzelem, hogy valamiért bekerülök a történelemkönyvekbe, vagy mondjuk valami besztszellerbe, és kapok egyetlen egy mondatot. Nem szólna rólam fejezet, ami hosszasan taglalná a tetteim, az erényeim, a hibáim, ami feltárná az életmotivációim, hanem egyetlen tömör és rövid mondat jelezné, hogy mi is voltam. Mit visznek el belőlem és rólam egy mondat alapján?! Mi marad fenn mindabból, ami én voltam?! …

Néha azt érzem, hogy egy Kazinczy veszett el bennem, különösen is akkor, amikor az agyam kicsit előrébb jár, mint a szájam (ugye ez a szerencsésebb verzió, fordítva igen nagy bajom lenne belőle) és nyelvújítókat meghazudtoló módon termelek ki magamból szavakat. Néha azt érzem, kell is ez a fajta spontán kreativitás, mert vannak szavak, amikre nincsenek szavaim. …

Népszerű és már-már közhelyes téma, tele vele a fészbuk, meg tele vele az internet, toplistás könyvek foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ma már mindenhonnan az folyik, hogy mindennek az alapja az ember önismerete, innen indul ki minden. Ebben van is igazság, nem is kevés, de ugyanakkor ott van az-az örök feszültség, hogy hol van ennek az egésznek a maximuma, mikor jutok el az önismeretem teljességére, mikor ismerem tökéletesen meg magam, egyáltalán létezik-e ez az állapot?! …

annak az életben visszautasíthatatlan ajánlatok, olyanok, amik csak egyszer találják meg az embert. Egyedi a pillanat, különleges az ajánlat, tudod, hogy nem jön vissza, tudod, hogyha elengeded, akkor valami nagyot hagysz ki. Hogy miért dilemmázol mégis? A feltételes mód miatt. Mert ott van mindig egy „ha”, vagy helyesebben ott van mindig az a „ha”, ami jelzi, hogy a tökéletes ajánlatnak mindig ára és feltétele van. …

Még én is csak tanulom, mit jelent úgy lenni alázatos, hogy nem vagyok alázatoskodó. Mert van különbség a kettő között, az egyszer biztos. Van az a visszataszító, ember- és életidegen alázatoskodás, aminek semmilyen más funkciója nincsen, mint pont azzal lenni a legnagyobb, hogy megpróbál a legkisebb lenni. Pont azzal lesz középpont, hogy megpróbál a háttérbe húzódni. Ismerek ilyeneket és rém gusztustalan szokásnak tartom. …

Nem biztos, hogy mindenkinek egyből érthető lesz minden, mert ma egy olyan világba kacsintunk bele, amiben csak az igazán bennfentesek képesek teljes joggal létezni. Szóval van az úgy, hogy muszáj vagyok (igen, jól gondolod, ez olyan mentegetőzés féle, hogy miért is játszik néha egy felnőtt ember gyerekjátékokkal) kipróbálni milyen játékokkal is játszanak azok a fiatalok, akikkel nap, mint nap együtt vagyok. ….