pszeudomorfóza

Amikor azt mondom, hogy pszeudomorfóza, akkor nem káromkodok, nem is tüsszentek, hanem kicsit az ásványtan szövevényes rejtekébe ásom bele magam. Vannak olyan folyamatok, amikor az ásványok olyan átalakuláson mennek keresztül, hogy közben a kémiai összetételük is megváltozik. Egy más kémiai összetételű ásvány keletkezik oly módon, hogy az eredeti ásvány alakja (morfológiája) megmarad. …

Korábbi áhítatok

Bili

Egyszer régen még a tanyavilágban, egy vasárnap délután a református lelkész és a segédlelkésze nekiindult kis trabantjával, hogy egy beteg, idős asszonynak úrvacsorát vigyenek, mert az betegsége miatt nem tudott aznap templomba menni. Sajnos elszámították magukat, mert pár kilométerre a tanyától elfogyott a benzin, se előre, se hátra. A lelkész előre szalajtotta a segédlelkészét, hogy menjen és kérjen a tanyáról egy kis benzint, hogy eljussanak a beteg asszonyhoz. …

Áttét

A tudomány olyan csodákra képes, amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt senki sem gondolt volna, az orvosvilág szinte mindenek fölé emelte az életben maradás furcsa eszméjét, azt meg tudjuk és látjuk, hogy milyen áron. Műtétek, gyógyítások, lehetőségek, s közben mégis, valahol megrázó, hogy vannak dolgok, amivel még az orvosok sem tudnak mit kezdeni. …

Bestseller

Nem is tudom, hogyan jutottam el Szalai Vivien irodalmi munkásságig, egyszer csak belebotlottam, mint Pinokkió a Kék tündér sírjába, s legalább akkora zokogásban törtem ki, igaz nem feltétlenül magamat szégyellve. Mert mi kell ma egy bestsellerhez? Természetesen egy best vásárló közeg, sok pénzzel, akik feltételezhetően Blikken és Frizbin nevelkedtek, vagy az azóta sem pótolható Mónika show vetette el bennük a kultúra aprócska magvait. ….

Jókívánság

Mindenkinek az életében van egy kiemelt és bizonyos „azon a napon”. Vagyis, olyan nap és olyan történés, ami meghatározó az ember életében. Vannak a hagyományos „azon a napon” események, amelyek azt gondolom nem nagyon lépnek túl a hétköznapi élet keretein. Azon a napon, amikor megszülettem, amikor a nevem napja van, amikor összekötöttem az életemet a legnagyobb szerelmemmel, amikor lediplomáztam, vagy ki tudja még mi történt „azon a napon”. …

Ravaszság

Most nem film, hanem valami sokkal klasszikusabb lesz az aláfestése ennek a mai igének, ami rám és talán még másokra is nagy hatással volt, vagy esetleg – ha adsz egy ilyen öreg fickónak esélyt – akár még rád is nagy hatással lehet. Ravasz László olyan emblematikus figurája az igék megértésének és magyarázásának, amiből évszázadonként csak egy-kettő születik. …

Kóla, puska, nokedli

A félelem lelke már réges-régen megszállta ezt a világot, s olyan mélyen befészkelte magát a nyugati társadalomba, hogy lassan már csak ez tart minket életben, a félelem, amely közös ellenségeket gyárt itt Európában, míg a tengeren túl általános fegyverkezésre szólít fel. Erről készített a tengeren túli dokumentumfilmes mackó – Michael Moore – egy sok tekintetben szubjektív filmeposzt, amely a sok sarkításon túl, tökéletesen bemutatja, mit tesz a félelem lelke egy hiszékeny és rettegő társadalomban. …

gaz|dag

Egy gazdag paraszt berohant a házába és izgatottan kiáltotta: – Rebeka, borzasztó hír járja a városban. Itt van a Messiás! – Mi olyan borzasztó abban? – kérdezte a felesége. – Szerintem ez nagyszerű. Mi izgatott fel ennyire? – Hogy mi izgatott fel ennyire? – kiáltotta a férfi. – Ennyi évi izzadás és gürcölés után végre bőségben élünk. …

Hello tourist

Megint egy téma, aminek a bevezetője bizonyára igényel némi kutatómunkát a tinédzserkorosztály jeles vagy éppen jeltelen képviselőitől, mert nem egy mai darabra hivatkozom. Igen, tudom, ez nem vandájreksön, meg herrisztájsz és nem is a szkvidgém idegeinkre menő zenéje, de legalább annyira menő, legalábbis nekünk negyveneseknek. Szóval, ha lefagy a Netflix és esetleg van kedved művelődni, akkor keresd ki az Emil Rulez zenekar…

Orosz rulett

Tele ez a világ szerencsejátékosokkal, akik képesek mindent feltenni egy lapra, vagy ha minden tudást nélkülöző szerencsejátékot keresünk, akkor mindent egy golyóra. Egy hatlövetű pisztoly, egy töltény, tár bepörget, fejhez tart és lő. Aki veszít, az mindent elveszít, a nyertes pedig megkapja a legdrágábbat, az életét. …

Keresés