Nem akarok rögtönzött magyar órát tartani, csak el akarok oszlatni egy kis félreértést. Természetesen nem vagyok teljesen meggyőződve a félreértés nagyságáról, de egyre több szinten érzékelem, hogy még a keresztyén ember is mítoszt gyárt abból is és ahhoz is, amiből és amihez nem kellene. Mert ugye a mítosz olyan elbeszélő műfaj, ami sohasem csak a szórakoztatást tűzte ki célul, hanem alapvető kérdésekre akart alapvető válaszokat adni. Amire a tudomány nem tudott válaszolni, mondjuk, hogy mit keres az a böszme nagy sárga melegséget árasztó kör az ég tetején, azt a mítosz és a mitológia megválaszolta. …

Nem egy szerzetes testvérről kívánok most szólni, habár stílusos lenne így az ökumenikus nagy összeborulás tájékán ezt is megemlegetni, hanem a Flúgos nyomozó sorozatra utalnék csak vissza, hátha valaki még emlékszik rá. A címszereplő Adrian Monk egy San Francisco-i exrendőr, aki fóbiái és kényszeres cselekvései miatt csak tanácsadóként segítheti a rendőrség munkáját. …

Nyilván nem szoktunk az ilyeneknek utánagondolni, mert miért is tennénk, de azért a bibliai szereplőknek is van „magánélete”. Legalábbis az életüknek egy olyan része, ami nem szerepel a leírásban, mert számunkra nem fontos, de közben mégis egészen megdöbbentő részletekkel szolgálhat az, ami nincsen leírva. …

Amikor Isten megteremtette az embert, akkor nagyon pontos helyet jelölt ki számunkra minden egyes kapcsolati dimenziónkban. Az ember így lett – teremtettsége révén – az a lény, aki a legtökéletesebben magasztalhatja az Istent. Az ember az a lény, aki kell, hogy imádjon valakit. …

„Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…”, kezdődhetne így is a mai kis szösszenetünk, de még mielőtt ellőjük a Sztarvarzhájp egy újabb ikonikus elemét, maradjunk csak még egy kicsit a mi galaxisunkban. Ott, ahol tetszett az Istennek, hogy mindazt, ami Ő, Jézus Krisztusban tegye nyilvánvalóvá, s az első szívdobbanástól, az édesanyja hasában az első mozdulástól hirdesse: az Isten emberré lett.

Még messze az év vége, de azért lassan az ember elkezdi összeszedni az idei év leltárát, végig nézve, hogy kik azok a neves színészek, művészek, sztárok és példaképek, akik ezen az éven hagytak itt minket. Egy-egy nagy névnél az ember nagyot sóhajt, Hagrid megformálója Robbie Coltrane, vagy Angela Lansbury …

Amikor belépsz egy bizonyos korba, tuti előjönnek a „bezzegazénidőmben” meg „amikorénmégkissrácvoltam” kezdetű slágerek, én most csak visszautalnék abba a régmúltba, amikor még Miskolcon pláza sem volt, de annak képzeletbeli tövében megnyílt az első Mekdonáldsz. Rögtön jöttek hozzánk vidékre az újkeletű mekis viccek, amikből hadd álljon most itt a legjobb és legeredetibb. …

Csak úgy, mellékesen nem is olyan régen olvastam egy majdnem cikksorozatot a lelkészek kiégésének problémaköréről. Nem mintha fontos lenne, de mellékesen volt benne egy külön fejezet a lelkészek nyaralási szokásairól, ahol főleg olyan lelkészeket kérdeztek meg, akik fényévekre vannak a kiégéstől, már csak koruknál fogva is. …

Ne vessen meg senki, de az elmúlt időszakban annyi „pszichodumát” kellett végig hallgatnom, hogy egyre szkeptikusabb vagyok mindenféle és fajta pszichológiai irányzattal kapcsolatban. Legalábbis akkor, amikor ezek a teljesség igényével lépnek fel, s azt gondolják, mindent tudnak az emberről, s csak ők tudják helyesen. Egyre inkább megerősödik bennem a sejtés, hogy minden emberi problémánk mögött egy Istenkérdés áll vagy állhat. …