Topséfek

Lapozgatva az internet virtuális valóságát a kezembe akadt egy cikk, valamelyik nagy amerikai hétvégi magazin tolta az arcomba, hogy kik azok a séfek, akik megváltoztatták az étkezési szokásainkat. Az átlag felhasználó számára a jó öreg „gordonremszi” és „dzsémi” páros lehet ismerős, vagy „entonibörden”, de a felsorolás nagyrésze csak az amerikai televíziós gasztroközhelyek bemutatására szorítkozik. …

Korábbi áhítatok

Columbia

Pontosan húsz évvel ezelőtt 2003 február első napján az űrből visszatérő Columbia űrsikló tizenhat perccel a leszállás előtt, valahol a légkörbelépés környékén a darabjaira hullott széjjel, több állam területén hagyva szét a rajta utazó legénység hét tagjának személyes tárgyait és darabjait, és persze a gép részeit. …

Passzívás

Ha esetleg nem menne fejből, akkor egy gyors áttekintést hadd adjak neked arról, hogy Isten mit gondol a hamis tanítókról és az álságos vezetőkről. Mivel szeretünk rögtön neveket a történetek mögé odaképzelni, ezért rögtön el kell mondjam …

Kertből a városba

A napokban némi vitába keveredtem egy-két atyánkfiával, akik szent meggyőződéssel állították, hogy az egyház jövője a vidéken van, el kellene már felejteni ezeket a városi törekvéseket és minden erőnkkel a kis falvak megmentésére kellene koncentrálnunk. …

PC

Amikor James Wilson 1793-ban először használta a PC (píszí) kifejezést a Legfelsőbb Bíróság egyik anyagában, biztosan nem sejtette, hogy micsoda karriert fog a fogalom befutni világszerte. Próbálom píszí megfogalmazni a píszít: a politikai korrektség olyan nyelvezet a közbeszédben, vagy olyan magatartás és gondolkodásmód, ami megpróbálja a legkevesebb sértést okozni a különböző etnikai, vallási és kulturális csoportoknak.

Egy embernyi

Amikor Isten úgy döntött, hogy a világot, ami elfelejtette őt újra gondolja, akkor az özönvíz megtisztító valóságát csak nyolc ember élte túl. Nyolc. Ötletünk sincsen arról, hogy mekkora lehetett a világ népessége akkor, de biztos vagyok benne, hogy a megmenekült …

Félreérthetetlen

Jézus elgondolkozott, majd feltette a kérdést: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Várjatok, gondolkozom, olyan nehéz ez. Megvan. Hasonló egy luxusyachthoz, ahol mindenki jól érzi magát, az emberek kiválóan szórakoznak, mindenki sokat eszik meg iszik, gond egy szál se, csak utaznak, elvannak. Vagy nem. Várjatok, jobb ötletem van. …

18 év rabszolgaság

Eredetileg a képmutatásról akartam írni, arról a vallásos gőgről és hazug törvényeskedésről, ami a ma egyházának éppen olyan erősen mérgezője, mint Jézus korában is volt. Aztán valahogy Isten Lelke lecsendesítette bennem a vihart és meg kellett értsem, nem állíthatjuk fókuszba az emberi kicsinyességet és primitív önigazolást, szemben a létező legnagyobb kegyelemmel és örömmel. …

Kölcsönkapott idő

Van egy magyar film még 1993-ból, Hernádi Gyula sztorija, Poór István rendezése, egy ’56-os menekült szabadságharcos története némi szerelmi szállal megspékelve. Mondanánk, hogy semmi különös, ha nem a zseniális John Hurt lenne a főszereplő, aki az Elefántember címszerepéért és az Éjféli expresszért már akkor kétszeres Oszkár jelölt volt. Aki nem annyira kultfilmes, mint én, annak talán úgy lehet ismerős, mint a Harry Potter filmek Garrick Ollivandere. A film másik fontos érdeme, hogy miközben főhőseink élik az életüket és teszik a dolgukat …

Megtartó erő

Ahogy egy kedves ismerősöm mondaná: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy vacak könyveket olvassunk!”. Ezen az éven ez jelmondatommá lett, szóval csak olyat olvasok, amit – szerintem, vagy számomra hiteles emberek szerint – olvasni érdemes. Rohr, Nouwen és Chesterton után kezembe vettem Jean Vanier könyveit is, és jóleső érzéssel merültem el az ítélkezésmentes szeretet és minőségi emberi kapcsolatok sejtelmes valóságában. …

Keresés