Dilettáns

Az elmúlt hetem valójában azzal telt, hogy ízlelgettem és értelmezgettem ennek a latin eredetű nagyon érdekes szónak az Egyház életében betöltött szerepét. Mondjuk az én sztorimnak viszonylag egyszerű az összefoglalása, mondjuk így tudnám summázni: Amikor az emberi kicsinyesség és a teológiai dilettantizmus összeházasodik, ott ne te légy a tanú, se az eskető pap, de ez már amúgy mellékes, a lényeg, hogy legyél nagyon messze olyankor. …

Korábbi áhítatok

Livingstone

Nem tudom, hogy láttál-e valaha Tarzan filmet, vagy olvastál Széchenyi Zsigmond vadászkalandokat, talán esetleg láttad a Fekete Párduc című Marvel eposzt (ha nem, akkor ezt mind pótolhatod, időd van, ki nem mehetsz), de biztosan megérintett már téged is Afrika varázsa. Van abban a kontinensben, a rajta élő emberekben, a zenében és a kultúrában valami misztikus és valami vonzó. Minden korszaknak megvolt a nagy afrika-kutatója, utazója, orvosa, felfedezője és misszionáriusa. …

Részletkérdés

Jézus Krisztusnak ebben az egy mondatában van egy teljesen mellékes, akár el is hanyagolható aprósága és van egy nagyon erős, mondhatnánk combos kijelentése. Van egy nagyon fontos eleme a gazdag ifjús párbeszédnek és van benne pár részletkérdés. Valami furcsa véletlen folytán (pedig véletlenek nincsenek) mi emberek mindig a részletkérdéseket ragadjuk meg, emeljük magasra, turbózzuk fel, és azt gondoljuk róluk, hogy ezek az igazán fontos dolgok. Pedig nem. …

Szűz

Tudom, hogy nem lehet videókat meg filmeket elmesélni, de azért én rendszeresen megpróbálom, talán így is átjön belőle valami, ami megtámogatja az alapvető üzenetet. Szóval van egy rövidfilm, amiben anyuka főz, mellette pedig a kislánya éppen valami szépet rajzol. …

Tűz van babám!

Két dolog miatt jutott eszembe Milos Forman 1967-es műremeke, amit még a jó öreg Csehszlovákiában rendezett amerikai karrierje előtt. Ez nem ért Oszkár díjat, mint a Száll a kakukk vagy az Amadeus, de üzenete a mai napig aktuális. Ez az egyik apropó. A kis közösségek furcsa varázsa, vagy éppen nyomora, ahol tűzoltó bált rendeznek, ahol szépségkirálynő senki sem akar lenni, s ahol a tombola nyereményeit szépen lassan ellopkodják a részvevők. …

Nyitott szemmel

Mostanában egyre többen osztják meg az olyan tartalmakat, mint „imádság járvány idején” vagy „imádság nehéz helyzetben”, könyörgés ekkor, imádság akkor. Kicsit az-az érzésem, mint amikor a zuhanó repülőgépen mindenki imádkozik, aztán ha szerencsésen mégiscsak földet érünk, akkor minden megy tovább, ugyanúgy, mintha nem is történt volna semmi. …

Dögkeselyű

„Azok pedig ezt kérdezték tőle: Hol, Uram? Ő pedig így felelt: Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is.” (37.) Előre is elnézést kérek az anyósomtól, természetesen ő a kivétel, de a Jézusnak feltett kérdés és válasz bennem rögtön ezt rövidke anyósviccet hívta elő. „Mi a különbség az anyós és a dögkeselyű között? A dögkeselyű megvárja míg […]

Út közben

Olyan hihetetlen, hogy egy alig észrevehető, talán 1 mikrométeres kis baktérium, jelen történetünkben a Mycobacterium leprae képes ekkora befolyással lenni az emberi életre. A Hansen betegségnek vagy a leprának az okozója nem egy bonyolult és összetett életforma. Baktérium, amiből van vagy 5 kvintillió a Földön, vannak benne kedvesek és jók, vannak nélkülözhetetlenek, és vannak ilyen gyilkos kis mocskok, akik képesek egy életre tönkre tenni, de akár meg is ölni az embert. …

Genfi egyezmény

Ha már házasság hete, akkor adjunk mi is egy esélyt a jól működő monogám kapcsolatoknak, mindezt tegyük stílusunknak megfelelően. Miért kötelessége egy feleségnek főznie és enni adnia a férjének? Azért, mert a genfi egyezmény szerint a fogva tartó hatalom köteles a fogoly tisztességes ellátásáról gondoskodni! Mielőtt lelkes szüfrazsettek láncolják oda magukat az Instagram kerítéséhez tiltakozva újabb hímsoviniszta kirohanásom felett, csak szeretném megjegyezni, hogy ez egy ártatlan vicc volt, itthon én főzök és a feleségem engedélye nélkül amúgy sem nyilatkozhatom. …

Teremtés-tan

Annyi hihetetlen és csodálatos dolog van ezen a világon, aminek a létrejötte felett csodálkozhatunk. Lassan itt a tavasz, s van, aki így csodálkozik rá a természet szépségére, így nézi az előbúvó virág hajtásait, vagy a pattanó rügyeket. Van, aki az emberi elme kreativitására csodálkozik rá, hol tart a technika, hol tart a tudomány, mennyi mindenre képesek vagyunk, amire korábban nem. …

Keresés